Belföld

Nem kötött alkut a követői pénzéből luxuséletet élő „zalai Jézus”

Szerdán az előkészítő üléssel megkezdődött a Zalaegerszegi Járásbíróságon annak a T, Miklósnak a büntetőpere, aki Jézus reinkarnációjaként élt luxuséletet. A férfi „gyógyító és lelket mentő mesternek”  tüntette fel magát, és milliókat csalt ki áldozataitól a vád szerint.

Az ügyészség hat év börtönt kért a magát gyógyító mesternek kiadó férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére, A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi nem ismerte be a bűnösségét, és nem is tett vallomást, ezért a bíróság áprilisban három napos tárgyalást fog tartani, amin a vádlottat és a tanúkat fogják meghallgatni majd.

A vádirat szerint T. Miklós évtizedeken keresztül spirituális, energiával gyógyító mesternek adta ki magát. „Betegeit, tanítványait” csoportos foglalkozásokon és egyénileg is fogadta. „Tanításai” során a feltétel nélküli szeretetről, Istenről, a Megváltóról, a földi hívságok levetkőzéséről, az anyagi javak megvetéséről, a testi és lelki megtisztulásról, a szerénységről, az odaadásról és a mások iránti önzetlen áldozatról, a testiséget jelentő vágyak távoltartásáról beszélt. „Követői” naiv, a pénzügyekhez nem értő, az anyagi javakat megvető embernek ismerték meg.

A személye köré csoportosuló, gyógyításra, lelki útmutatásra, tanításra vágyó emberek  – különböző helyszíneken, így pl. Zalaegerszeg Jánkahegyen, Böhönyén, Nagylengyelben, Nagykanizsán, Pécsett, Budapesten és különböző Somogy megyei településeken fokozatosan közösségekbe olvadva – elköteleződtek a magát Jézus inkarnációjaként feltüntető, ekként „gyógyító és lelkeket mentő mester” tanításai iránt, aki az őt látogató személyek bizalmába férkőzve, velük érzelmi függőséget teremtve nem csupán életelveiket, de életvitelüket, pár- és pályaválasztásukat, anyagi vonzatú döntéseiket is önkényesen igazgatni, befolyásolni kezdte.

Igehirdetése arra inspirálta követőit, így a későbbi áldozatait is, hogy nemes és önzetlen okok alapján, a Miklós által konkrétan megjelölt, jellemzően jótékony vagy a terhelt  életét előbbre vivő célokra különböző összegeket adományozzanak, vagy adjanak át neki, nem is sejtvén, hogy a terhelt ezeket nem jótékony célokra fogja felhasználni, hanem a luxus életvitelére és céljaira fordítja majd.

A sértettek egy része mindvégig hitt Miklósban, másoknak azonban nem volt merszük vagy lehetőségük kilépni a függősségi viszonyból, mert a vádlott azzal manipulálta őket, hogy aki hátat fordít neki, s „elárulja” őt, az megbetegszik, mert megszűnik felette a mesteri gondoskodása, energiája, az általa biztosított védettség. Ennek eredményeként biztos nyugalomban folytathatta „hívei” testi, lelki és anyagi kizsákmányolását.

T. Miklós 1996-ban ismerkedett meg egy Libanonban élő, jómódú orvosnővel, akivel hamarosan bizalmas viszonyba került. A nőt elvarázsolta a férfi tevékenysége, a tanításai hatása alá került. Ezen oknál fogva kezdetektől bőkezűen támogatta őt, legyen szó akár libanoni nyaralásáról, energetizáló erőt segítő drágakövek – gyémánt, smaragd –, kristályok, ékszerek, cipők, órák ajándékozásáról, vagy egyéb anyagi segítségnyújtásról, amiket a kamu Jézus kért.

2012 tavaszán a férfi azzal az ötlettel állt elő egy teskándi kezelés alkalmával, hogy a nő fektessen be egy petrikeresztúri ingatlanba. Az asszony naivitását és a magyar jogszabályok ismeretének hiányát kihasználva rávette őt, hogy adjon a részére egy meghatalmazást, ami alapján helyette és a nevében intézni tudja az ingatlanügyletet. Az ingatlan megvásárlására 2012 tavaszán a nő hatezer eurót, majd az ügyintézés költségeire további hétszáz eurót  adott át a terheltnek. Miklós végül nem a nőnek vásárolta meg a petrikeresztúri ingatlant két osztrák személytől, hanem saját magának. A nő 2018-ig mindvégig abban a hiszemben volt, hogy az általa adott pénzből vett  ingatlan az ő tulajdonában van.

A férfi később ismét anyagi jellegű segítséget kért az éppen Magyarországon, Fonyódon tartózkodó nőtől. Azzal fordult a hozzá, hogy szüksége lenne 40 ezer euróra  jó célra, melyet titokzatosan akkor még nem tárt fel. Arra kérte a nőt, hogy az ismerőse számlájára utalja át a fenti összeget, mivel ő rendelkezik EUR számlával. A nő 2012 júliusában el is utalta a megjelölt devizaszámlára a pénzt.  Az ismerős felvette a számlájáról a pénzt, majd átadta a Miklósnak, aki ezt követően azt állította nőnek, hogy az összeget arra kívánja fordítani, hogy Cipruson is beindíthassa a gyógyító-tanító tevékenységét és majd apránként majd törleszti a pénzt. Valójában azonban  nem állt szándékában ilyen tevékenység beindítása Cipruson, s csak az áldozata pénzére utazott.

Közel négy évvel később a férfi ismét segítséget kért a nőtől. Mivel tudta, hogy van egy egyedileg készített, nagy méretű, kétféle 18 karátos aranyból készült medálja a hozzá tartozó lánccal, arra kérte a nőt, hogy küldje el neki, mert az érte kapott pénzt gyermektáborozásra akarja fordítani. A nő el is küldte neki az ékszert.

Valójában a férfi nem szervezett tábort a gyerekeknek, korábban kizárólag a Marcali Gyermekotthont támogatta évekkel korábban azzal, hogy 8-10 gyermeket egy-egy napra fogadott egy Böhönyén található faháznál, ahol napközbeni elfoglaltságot biztosított a gyermekeknek. A férfi ismét átrázta a nőt, hogy a saját kiadásaira költse a pénzt. De egy másik benne fenntartás nélkül hívő nőt is átvert ötmillióval.

T. Miklós 2003-ban ismerkedett össze egy újabb nővel, és annak családjával. Hamarosan szoros, bizalmi viszonyba kerültek vele, így az adományok mellett felajánlották számára a budapesti és nagylengyeli ingatlanjukat, hogy ott tartsa a foglalkozásait.

A nő családja a kamu Jézus legfőbb „ügyintézőjévé” vált, számtalan intézni való kapcsán voltak a segítségére. Az idő múltával a férfi már kezdett visszaélni a család segítőkészségével, így nem csupán az volt az elvárása tőlük, hogy a különböző ügyek intézése kapcsán a rendelkezésére álljanak, de anyagi jellegű szívességet is rendszeresen kellett tenniük a számára, ebben a körben például bevásárlások intézése, nyaralások finanszírozása, sőt kedveskedő ajándékok vásárlása említendő meg. 2015 tavaszán azzal fordult a vádlott az asszonyhoz, hogy hánykódik a világban, nincs háza, nincs otthona, ezért segítséget kért az általa kinézett, nagylengyeli ingatlan megvásárlásához.

Némi unszolást követően a nő- abban a hiszemben, hogy a férfinek valóban nincs saját ingatlana, egyébként pedig felebaráti kötelessége a segítségnyújtás, hét évvel ezelőtt felvett tízmilliót és azt átadta a vádlottnak.

T. Miklósnak  ebben az időben három zalaegerszegi, két petrikeresztúri, és egy-egy böhönyei, teskándi és lenti ingatlanban is bejegyzett tulajdonos volt. De több gyűjtést is szervezett rászorulók megsegítésére, hogy saját céljaira fordíthassa az így kapott összegeket. Az okozott 10 millós kár végül az ingatlan tulajdonjogának az áldozatra történő átruházásával megtérült. 

A férfi a jótékonykodás fontosságát hangsúlyozta a követői körében. Többször is adománygyűjtést kezdeményezett a közösségében konkrét, rászoruló személyek javára, az így megszerzett összegeket azonban saját céljaira fordította. A vádlott 16 embernek (akik jellemzően 2 -20 ezer forint közötti összegeket adományoztak), három alkalommal, összesen 414 ezres kárt okozott.

Egy másik sértett már 2003-ban megismerkedett a “mesterrel”. Tanításainak hatására erkölcsi kötelességének tartotta, hogy nehéz körülmények között élő személyeket anyagilag is támogasson. T. Miklós 2010-ben azzal kereste meg a férfit, hogy tudomása van egy olyan személyről, akit támogathatna. A férfi havonta 60 majd 100 ezer forintot adott át e célból a vádlottnak, még azt követően is, miután a „tanító” közölte vele, hogy a támogatott elhunyt.

2017 szeptembere és 2018 májusa között T. Miklós 900 ezret csalt ki így a férfitól, amit nem adott tovább a rászorultaknak, hanem a saját megélhetésére fordította. Az egyik női áldozata hosszú időn keresztül rendszeresen látogatta a terhelt foglalkozásait, amelyekért jelentős összegeket is fizetett. 2018 nyarán azonban több sértett tudomására jutott, hogy a “tanító” csak kihasználta a köréje csoportosuló embereket, s ennek érdekében megpróbálták anyagilag elszámoltatni a férfit.

2019 májusban a sértett nő (aki időközben elhunyt) és egy férfi ismerőse megpróbálták személyesen felvenni a kapcsolatot T. Miklóssal a lakóhelyén. A „mester” nem nyitott ajtót a nőnek, hanem helyette autóval igyekezett elhagyni az ingatlant, amikor azonban észrevette az autóban ülő kísérőt szidalmazni kezdte, rángatta az autó ajtaját és fenyegetőzni kezdett.

A férfi ijedtében belülről bezárta a gépkocsit, majd hívta a segélyhívót. Időközben a “mester” felhagyott a cselekménnyel és elhagyta a helyszínt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik