Nagyvilág

Megverték az újságírót, hogy ne kapja el a koronavírust

MTI / EPA / Mark R. Cristino
MTI / EPA / Mark R. Cristino

A Kínában dolgozó külföldi tudósítók klubja (FCCC) által szerdán közzétett felmérés szerint egyre gyorsabb ütemben romlanak az országban tevékenykedő újságírók munkakörülményei – adta hírül az MTI.

Bár Kína továbbra is kiemelten fontos szerepet foglal el a médiában, a koronavírus-járvány 2020-as kitörése óta egyre romlanak a sajtószabadság mutatói – húzta alá közleményben a szervezet.

A felmérésben megkérdezettek úgy vélték, hogy a járvány miatti szigorításokkal Peking egyúttal a médiaszabadságot is igyekezett korlátozni. Még 2022-ben – a pandémia kitörése után két évvel – is megnehezítették például számukra a belföldi utazásokat.

Jóllehet a szigorításokat feloldották, tovább folytatódik a rendszerszintű megfigyelés, valamint a kínai kollégák és források zaklatása, tették hozzá a jelentésben. A tavaly februárban megrendezett téli olimpiai játékok, valamint a Kínai Kommunista Párt októberi kongresszusa idején több külföldi újságírót zaklattak a hatóságok – hívta fel a figyelmet a szervezet.

A válaszadók csaknem egyharmada azt mondta, több helyszíni riportot vagy interjút kellett hivatalos nyomás miatt törölnie, s a megkérdezettek több mint fele szerint a munkájukat a hatóságok többször próbálták akadályozni. A beszámolók szerint az újságírókat többször elküldték a helyszínről, vagy oda sem engedték őket egészségügyi és biztonsági előírásokra hivatkozva, noha a kínai egészségügyi hatóságok minden vonatkozó előírásának megfeleltek.

A válaszadók 38 százaléka számolt be arról, hogy legalább egy forrását megfélemlítették a hatóságok.

Az FCCC szerint három újságíró önszántából elhagyta az országot egyebek között

a törvénytelen fogva tartás növekvő veszélye, a bírósági keresetek és az internetes zaklatások miatt,

az országba maradók pedig attól tartanak, hogy lehallgatják őket. A jelentésben kiemelték, hogy a BBC brit hírtelevízió egyik munkatársát Sanghajban, a járványügyi korlátozások elleni egyik tüntetésen a rendőrök megverték, majd több órán át őrizetben tartották, magyarázatuk szerint azért, hogy ne kapja el a koronavírust.

A vízumügyintézés további problémát jelent: az ügymeneti eljárás lassítja a tudósítók munkáját, a bürokratikus időhúzások miatt pedig a Kínában működő sajtóirodák több mint egyharmadának nincs elég alkalmazottja – áll a jelentésben.

Azok, akik a vízumukra várnak, egyértelműen a geopolitikai feszültségeket nevezték a késlekedés okának, az FCCC pedig rámutatott arra, hogy a függőben lévő vízumok sorsa is kérdéses.

Ez a bizonytalanság tovább nehezíti a sajtó munkáját abban, hogy egy olyan sokrétű országból tudósítson, ahol már eddig is nehézségekkel nézett szembe

– emelték ki a jelentésben. (MTI)

Kiemelt kép: Védőmaszkot viselő utasok a pekingi metrón 2023. január 3-án. MTI/EPA/Mark R. Cristino

Ajánlott videó

Olvasói sztorik