Gazdaság

Lázár János miniszteri biztosa lett a MÁV-Start vezére havi bruttó egymillióért

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI
A kinevezés csak néhány hónapra szól.

Megjelent a Hivatalos Értesítőben Lázár János építési és közlekedési miniszter utasítása arról, hogy Mosóczi Lászlót március elsejétől augusztus végéig a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésének koordinálásáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. Ő gondoskodik a hazai kötöttpályás közlekedés színvonalas lebonyolítását biztosító járműfejlesztési koncepció összeállításáról, részt vesz a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésével összefüggő kormányzati egyeztetések lebonyolításában, közreműködik a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésével összefüggő szakmai anyagok és jogszabályok előkészítésében.

Biztosa tevékenységét Lázár János irányítja. Mosóczi László e tevékenysége ellátásáért – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (9) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – havonta
bruttó 1 000 000 forint díjazásra jogosult, egyéb juttatásban nem részesül. Tevékenysége ellátását titkárság nem segíti.

Néhány napja az új miniszteri biztos akkor került be a hírekbe, amikor a MÁV-Start forgalomba állította mind a 40 KISS emeletes motorvonatot, amelyet a Stadler cég szállított le a vasúttársaságnak. Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója akkor arról beszélt, hogy a társaság 2017-ben kötött keretmegállapodást a beszerzésére, a korszerű, modern járművek jelentős hozzáadott hazai értékkel készültek, és hozzájárulnak a szolgáltatás fejlesztéséhez, a biztonságos közlekedéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik