Gazdaság

Elmű: tehetne az állam is a fogyasztókért

aram(960x640)(4).jpg (áram, )
aram(960x640)(4).jpg (áram, )

Leállítják a vállalat nagyszabású fejlesztéseit a hiányzó bevételek miatt.

Az Elmű-ÉMÁSZ cégcsoportnál nem bánnák, a kormány által kijelölt könyvvizsgáló vagy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is áttekintené adataikat – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Marie-Theres Thiell, a vállalat igazgatóságának elnöke, aki szerint a terhek aránytalan megosztása miatt a cégcsoport veszteségessé vált.

A lap szombati számában közölt interjúban az igazgatósági elnök kifejtette: idei eredményük az árcsökkentés és a közműadó miatt várhatóan mínuszba fordul. Az ügyfeleik üzembiztos és balesetmentes ellátásához szükséges beruházásokat továbbra is véghezviszik, a nagyszabású fejlesztéseket azonban a hiányzó bevételek miatt leállítják. “Utóbbi miatt kevesebb magyarországi alvállalkozóval tudunk leszerződni, emiatt a kis- és közepes vállalkozói szegmensben valószínűleg számos munkahelyet kell majd leépíteni” – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a kormány szerint az energiaszolgáltató cégeknek bőven vannak tartalékaik, tekintve, hogy hosszú időn keresztül extraprofitot halmoztak fel, azt válaszolta, az Elmű és az ÉMÁSZ tőzsdei vállalkozások, eredményeik publikusak, s még soha senki sem mutatott ki “extraprofitot” vagy pláne szabálytalanságot náluk. “Ezért is örülnék, ha a kormány által kijelölt könyvvizsgáló cég vagy az Állami Számvevőszék is áttekintené az adatainkat” – mondta.

Hozzátette: a hálózati üzletágban és az egyetemes szolgáltatásban megtermelhető nyereséget az állam szabályozza, tehát eleve nem érhető el extra nyereség. A kilencvenes évek közepén befektetett vételár a mai napig nem térült meg.

Felvetette ugyanakkor: ha Magyarországon jelenleg a legnagyobb áfakulcs terheli az energiaszolgáltatást, nem kellene-e az államnak is tennie a rászorult energiafogyasztókért?
Marie-Theres Thiell beszélt arról is, hogy a magyarországi villamosenergia-árak önmagukban nem kimagaslóak, jóval az európai átlag alatt vannak. Az igazi eltérés a hazai és külföldi jövedelmek között van. Ezért jelent a magyar fogyasztó számára az európainál lényegesen kisebb béréhez képest a viszonylag olcsó hazai villamos energia is nagyobb terhet – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik