Nagyvilág europoli

Megállapodott Nagy-Britannia és az Európai Unió

Dan Kitwood / POOL / AFP
Dan Kitwood / POOL / AFP

Megszületett a megállapodás London és az Európai Unió (EU) között a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó, rendkívül heves vitákat szító észak-írországi protokoll ügyében – közölte kormányforrások tájékoztatását idézve hétfőn a BBC brit közszolgálati médiatársaság.

Rishi Sunak brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nap folyamán Windsorban tárgyalt a protokoll vitatott elemeiről. A Downing Street bejelentése szerint a két vezető később sajtótájékoztatón számol be a megállapodás részleteiről, este pedig Sunak a londoni alsóház képviselőit tájékoztatja az egyezségről.

A leghevesebb vita tárgya az, hogy a protokoll alapján Észak-Írország a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is harmonizált árukereskedelmi viszonyrendszerben maradt az EU egységes belső piacával és vámuniójával, annak érdekében, hogy ne kelljen újból fizikai ellenőrzést bevezetni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik