Elefántcsontpart és Portugália meccsén nem rezdültek meg a hálók.
A végeredmény: 0-0
Összefoglaló:
Némiképp érthetetlen volt az afrikaiak utolsó percben elvégzett szöglete, ugyanis kis szögletre vállalkoztak, holott az ápolás miatt már lejárt a 3 perc hosszabbítás, így tudni lehetett, csak beívelés esetén engedi tovább a bíró.
A találkozón igazságos döntetlen született, mert a felek kihagyták kevés helyzetüket, és azért is, mert egyenrangú csapatok küzdelmét láthattuk.
Drogba szereplésének feltehetően örültek az afrikai országban, jól is játszott, amíg a pályán volt. A csoportban Brazília és a Koreai NDK szerepel még, így a két csapatnak a biztos továbbjutáshoz a selecaót is el kellene kapni.
Az Uruguay-Franciaország mérkőzés után tehát elkönyvelhettük a vb második gól nélküli csatáját.
VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!! Maradt a 0-0!
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 1](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Tiene maradt lent, rosszkor.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Izgalmas a vége!!
90. PERC: 3 perc hosszabbítás lesz.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Eboue helyett Romaric.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Egy esély, de nem éltek vele…
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Szegénynek megint nagyon fáj.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Amorim érkezett Raul Meireles helyett.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 7](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Drogba passza érte lesen.
DROGBA magánya:
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 8](http://media.nu.nl/m/m1fyhfsjf4sf.jpg%20)
83. PERC: Vészesen közeledik a meccs vége, marad a 0-0?
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Gervinho helyett K. Keita a pályán.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Tiene lőtte középre, K. Torue lemaradt.
79. PERC: Ronaldo fölélőtte a szabadot, jól csapódott, de nem lett belőle gól.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Ronaldót buktatták 35 méterre a kaputól.
78. PERC: Raul Meireles lőtt 22 méterről, nem sokkal ment mellé.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Begörcsölt a lába.
74. PERC: Az eső szakad, negyedóra van hátra a meccsből. Bármi lehet.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Ronaldót “rúgták” fel.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Simao végezte el, majd ismételhetett.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 15](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Gervinho maradt elől Drogba passzánál.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Coentrao rúgta ki, talán feleslegesen.
66. PERC: Yaya Touré vállalkozott távoli lövésre, a labda azonban elhúzott a kapu előtt.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 9](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Drogba érkezett Kalou helyére!!
64. PERC: Droga vetkőzik és készülődik!! Elkezdett esni az eső is!
63. PERC: Liedson kapta a 16-oson belül a labdát, már kezdett veszélyesen fordulni, amikor Kolo Toure menten tudott.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Thiago jött be Deco helyett.
60. PERC: Gervinho fejelt a kapu fölé egy gyönyörű beívelés után. Veszélyesebb Elefántcsontpart.
Coentrao vezeti a labdát:
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 19](http://media.nu.nl/m/m1by0hpjnes2.jpg%20)
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Tiene lőtte középre.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 21](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Liedson fejesét húzta le.
56. PERC: Az afrikai csapat valószínű jobban bírja majd fizikailag, így a portugóknak egy másik területen kell ellensúlyozni ezt a hátrányt. Talán ezért jött be a gyors Simao, az Atletico Madrid csatára.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Danny helyett Simao Sabrosa érkezett.
54. PERC: Igen formás volt az elefántcsontparti támadás.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 21](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Kalou lapos lövését védte magabiztosan.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 24](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Beadását végül nem érte el senki.
50. PERC: A portugálok többet birtokolják a labdát, az afrikai csapat a kontrákra épít, nem is rosszul.
48. PERC: Dindane ívelt középre, veszélyesen kanyarodott, de végül nem kerültek bajba a portugálok.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Tiote fejelt rosszul a beívelésből.
47. PERC: Gervinho kavart a baloldalon, hasonló cseleket engedett meg magának, mint az első félidőben. Lövésébe beleért a kapus.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 26](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Folytatódik a játék!
Az MTV riporterével ellentétben mi úgy gondoljuk, jó első félidőt láttunk. Mindkét csapat vezetett szép támadásokat, kapufa, szép védések és mentések, kemény belépők színesítették a taktikai harcot.
Az afrikai csapat ugyanolyan keményen védekezik, mint a portugál, nehezen lehet a falon átmenni. Gervinhónak és Ronaldónak ez olykor sikerült, de a védők jól állják a sarat.
Kérdés, a második félidőben Drogba beáll-e pár percre, bírja-e a karja a terhelést. A portugál csapatban CR kötetlen szerepkörben játszik, így bármikor képes váratlan helyen feltűnni. Ez esélye lehet a luzitánoknak. Majd meglátjuk!
VÉGE AZ 1. FÉLIDŐNEK!
45. PERC: 1 perc hosszabbítás lesz.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Kolo Toroue fejét nem érte el a beívelt labda.
41. PERC: Négy és fél perce van a feleknek, hogy lélektanilag fontos pillanatban szerezzenek gólt.
Egy olyan pillanat, amikor Ronaldo a főszereplő. Szabálytalannak tűnik a szerelés, de mindenki eldöntheti, mi történt valójában:
36. PERC: Ronaldo kissé ideges, de alapból elmondható mindegyik portugálra, hogy mindent szóvá tesznek – amolyan olaszos módra fociznak.Pedig Elefántcsontpart is azért van a pályán, hogy megszerezze a három pontot.
30. PERC: Ha tegnap azt írtuk az olasz-paraguayi meccsen, hogy érzésünk szerint villan a piros – márpedig ezt írtuk -, akkor ezt a kijelentésünket ezennel megismételjük. Nagyon kemények a srácok! Ropognak a csontok, főleg az afrikai lábakon.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Mendes tiporta le, a bíró 2 méterre állt, nem fújt semmit!
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Carvalho mentett.
26. PERC: Ronaldo nagyokat esik, csak a végén nehogy arcra essen. Van már egy sárgája, márpedig ezt a színű lapocskát színészkedésért is fel szokták mutatni a sporik.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Raul Meireles szabálytalankodott.
22. PERC: Gervinho, a Lille csatára cselezgetett a baloldalon, a portugál védők csak üggyel-bajjal tudtak menteni.
20. PERC: Ronaldo megindult, középen elesett, de Demel szabályosan szerelte, így továbbot intett. Ronaldónak ez nem tetszett, így heves tilatkozásba kezdett, Demel felvette a harcot. Jutalmuk egy-egy sárga lap lett. A játékvezető egyébként vezetett már olyan meccset, ahol 6 (!) piros lapot is kiosztott.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 31](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
1-1 lap ide-oda.
19. PERC: Jó meccs, igazán szép megoldásokkal, két, támadni szándékozó és azért mindent meg is tevő csapattal.
17. PERC: Tiote bátor volt, miért is ne lett volna az: 18 méterről a 16-os bal sarka közelében lövésre vállalkozott: újra fölé kívánt menni a labda.
14. PERC: Demel rúgta kapura a 27 méterről elvégzett szabadot, de a labda a kapu fölött hagyta el a zöld gyepet.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Bruno Alves lökte fel Gervinhót.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 15](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Deco passzát lesen találta meg.
11. PERC: RONALDOOOOO! Mekkora kapufát rúg 25 méterről, középről. Nem sok hiányzott. A lövés sebessége 106 kilométer/óra volt!!
10. PERC: Mindkét csapat igyekszik megtartani a labdát, ez többé-kevésbé sikerül is nekik, a portugálok valamivel többet birtokolják a Jabulanit.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Deco csavart. Nem volt veszélyes.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 10](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
40 méterről rászúrta, a sorfalba lőtte.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 31](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Ronaldót rúgta fel.
6. PERC: Az Elefántok jól nyomulnak a jobb oldalon Demel és Gervinho jóvoltából, Ronaldóra pedig nagyon figyelnek, már kétszer is a földre került.
3. PERC: Már most látszik, a két Toure mennyire magabiztos. Nehéz dolga lesz a portugáloknak.
1. PERC: Elefántcsontpart a selejtezők során egyetlen alkalommal sem kapott ki, 8 győzelem és 4 döntetlen a mérleg. Portugália 7 győzelem, 4 döntetlen és 1 vereség mellett jutott ki Dél-Afrikába.
![Elefántcsontpart – Portugália 0-0 26](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Eriksson Queiroz ellen. Indul a mandula!
A világ az elefántcsontparti és a portugál himnuszokat hallgatja. Elszánt arcok, Erikkson kapitány mosolyog, Drogba tapssal köszönti a meccset a kispadon. A portugál himnusz hangosabban szól, a játékosok közül egyedül Ronaldo nem énekel hangosan, ő lehorgasztott fejjel, becsukott szemmel koncentrál.
Kezdőcsapatok:
Elefántcsontpart: Barry – Kolo Toure, Tiene, Demel , Eboue – Zokora, Tiote, Yaya Toure – Kalou, Gervinho, Dindane. Szövetségi kapitány: Sven-Göran Erikkson
Portugália: Eduardo – Bruno Alves, P. Ferreira, Carvalho, Coentrao – Mendes, Liedson, Meireles, Deco,– Danny, Liedson C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
A világbajnokság talán eddigi legjobban várt találkozója Drogbával és Ronaldóval. Igen, Drogba játszhat, igaz, csak a cserepadon kezd. A Japán elleni felkészülési meccsen a vb előtt egy héttel eltörte a karját, de egy speciális védőfelszereléssel pályára léphet az afrikai csapatban. Legalábbis a hírek szerint.
Az elefántok nagyszerű kerettel bírnak, elég csak Kaloura vagy a két Touréra gondolni. Nem véletlenül nevezik halálcsoportnak a brazilokat és a Koreai NDK-t felvonultató négyest.
Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány tapasztalt szakember, de az utóbbi időben nem nagyon volt nagy eredménye, Mexikó népe például kifejezetten örült, hogy ott megbukott.
A portugálok a mi csoportunkból jutottak tovább a második helyen, a pótselejtezőben a bosnyákokat gyűrték le. Christiano Ronaldo személyében sokak kedvence, mások gyűlölt figurája jelenti a központi eseményt.
Hogy mennyire jó ez a portugál csapat, nagy talány, de az első meccsen helyre tehetik a kételkedőket a bombaerős elefántcsontpartiak legyőzésével.
A játékvezető az uruguayi Larionda.