Közélet

Kövér László: A háború addig tart, amíg a hitelezőknek ez az érdeke

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A kommunizmus áldozatainak emléknapja nemcsak arra alkalom, hogy fejet hajtsunk sokat szenvedett elődeink előtt, hanem arra is, hogy kinyilvánítsuk akaratunkat: nem hagyjuk, hogy a gyerekeink és unokáink újabb mérgezett eszmék és újabb diktatúrák áldozataivá váljanak – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton az emléknap alkalmából tartott megemlékezésen, Budapesten.

Kövér László a Kovács Béla-szobornál elmondott beszédében azt mondta, hogy a 20. században a magyar államot két alkalommal is túszul ejtette a kommunizmus. Először 1919-ben 133 napra, másodszor 1947-ben, több mint negyven évre.

Mindkét alkalommal külföldről pénzelt, szellemi és fizikai erőszakkal támadó, idegen érdekeket szolgáló ügynökhálózatok voltak a magyarországi kommunizmus szálláscsinálói – tette hozzá. “Mi, magyarok, azóta pontosan tudjuk: ahol felüti a fejét a kommunista métely, ott nyomában mindig érkezik az erőszak, a szenvedés, az elnyomás és a kifosztás” – mondta, hozzátéve: a kommunizmus bukása óta eltelt három évtizedben a nyugati politikai elit nagy része folyamatosan relativizálja a kommunizmus bűneit.

Az Országgyűlés elnöke megjegyezte: a nyugati világban szakadatlanul zajlik a férfi és a nő biológiai sajátosságának valóságát tagadó propaganda, amelynek legfontosabb célja az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló család fogalmának és intézményének szétzúzása. Egyre hangosabb a magántulajdon és értékteremtő munka gazdasági valóságának tagadása is, emellett egyre nyíltabban és agresszívabban zajlik a keresztény kulturális értékrend megsemmisítési kísérlete is – mondta.

Kövér László kitért arra is, hogy pénteken volt az első évfordulója az ukrajnai háborúnak. Megjegyezte: a háborúnak nem lesz katonai vagy politikai győztese, de pénzügyi nyertesei már vannak, az Európán kívüli hitelezői érdekcsoportok.

A háború addig fog tartani, amíg nem fog nagyobb hitelezői érdek fűződni a békéhez, mint a háborúhoz, ezért a békekötés ideje még távol van

– jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik