Közélet

Győrben márciusban csak rezidens ügyel majd

IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
Egyetlen háziorvos sem írta alá az új szerződést.

Az új ügyeleti rend bevezetésének egyik következő állomása Győr-Moson-Sopron Vármegye, ahol a Magyar Orvosi Kamara nyomásgyakorló akciójához valamennyi a körzetben dolgozó háziorvos csatlakozott, megtagadta az ügyeleti szerződés aláírását. A Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházban rendkívüli értekezletet hívtak össze – értesült kórházi forrásokból a MedicalOnline, amely szerint így rezidensek és szakorvosjelöltek ügyelnek majd.

A szakmai portál szerint a korábban kijelölt ügyeleti pontok helyett az „egyelőre csak márciusra tervezendő” ügyeletet a rezidensek a megyei kórház A1 épületének földszintjén kialakított ellátóhelyen látnák el, az az Országos Mentőszolgálat által 14-22 óra között az ügyeleti pontra irányított betegek ellátásához az ápolószemélyzetet is az intézmény biztosítja. A Magyar Rezidens Szövetség korábban sérelmezte, hogy a szakorvosjelölteket magukra hagyják az ügyeletekben, de a jog ezt lehetővé teszi, legutóbb nyáron Pintér Sándor belügyminiszter módosította a részletszabályokat.

A  rezidensek bevonása a háziorvosi ügyeletbe noha nem szabályellenes, de a szakmai portál megjegyzi, noha Takács Péter egészségügyi államtitkár többször hangsúlyozta, a betegbiztonságot tartják a legfontosabbnak az átalakításoknál, most a tapasztalt háziorvosok helyett mégis rezidensek, szakorvosjelöltek látják el átmenetileg az ügyeletet. Ennek kapcsán a Népszava azt írta, hogy az Országos Mentőszolgálat az alapellátási ügyleti feladatokra nem az egyes orvos-jelöltekkel, hanem a kórházzal szerződik.

Kapcsolódó
„Köt az orvosi eskünk, de nincs más eszköz a kezünkben” – még bizonytalan a sorsa a jövő héten induló új ügyeleti ellátásnak
Két megyében is március 1-jén vezetnék be a háziorvosok új ügyeleti rendszerét, de még most is sok a bizonytalanság, mert az érintettek Győr-Moson-Sopronban és Szabolcsban is annyira elégedetlenek, hogy hajlandók részt venni a kamara nyomásgyakorló akciójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik