Kultúra

A háború kitörése óta először lép fel külföldi zenekar Kijevben

JOE KLAMAR / AFP
JOE KLAMAR / AFP

Kijevben lép fel március 31-én a szlovén Laibach. Az indusztriális zene és a techno élő legendája a háború kitörése óta első külföldi zenekarként ad teljes koncertet az ukrán fővárosban, a Bel Etage Music Hallban.

A szerdán kiadott közlemény szerint a koncert címe Eurovision, amely egyrészt a Laibach egy korábbi dalának címe, másrészt utalás arra, hogy idén Ukrajnának kellene megrendeznie az Eurovíziós Dalfesztivált. A dalversenyt tavaly Ukrajna nyerte, de a háború miatt Kijev visszalépett a rendezéstől, amelyet így Liverpoolban rendeznek idén májusban.

Amíg Európa a szabadságot és a szolidaritást készül ünnepelni az Eurovízión, a Laibach visszaviszi az eseményt Ukrajnába. Oda, ahová tartozik, és ahol Európa egyetlen igazi és valóságos víziója található jelenleg

– áll a koncertről szóló közleményben, amelyet az MTI idézett.

A Laibach, Szlovénia legismertebb zenekara 1980-ban alakult az akkori Jugoszláviában. Az együttes eredetileg képzőművész csoportként indult, majd egy összművészeti szerveződés zenei leágazása lett. Már korai koncertjeik és performanszaik botrányt okoztak, a provokatív céllal használt náci jelképekkel a kommunista jugoszláv állam szívébe találtak. A betiltások és hatósági eljárások ellenére a Laibach 1985-től lemezeket adhatott ki, és a nemzetközi színtéren is ismert lett. Korábban is felléptek meglepő helyszíneken, 2015-ben például Észak-Koreában adtak koncertet, első külföldi rockzenekarként. Kijevben legismertebb dalaikat adják elő, valamint bemutatják a The Engine od Survival című számukat is, amely idén jelenik meg. A közlemény szerint a koncerttel a Laibach Ukrajnát és az ukránokat támogatja Oroszország elleni harcukban. Az esemény teljes bevétele jótékony célokat szolgál, Ukrajnában tevékenykedő állatvédő szervezeteket támogat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik