Kultúra

David Bowie hagyatékából nyílik állandó kiállítás Londonban

NIKLAS HALLE'N / AFP
NIKLAS HALLE'N / AFP

A világ legnagyobb iparművészeti múzeumában, a londoni Victoria & Albertben kap állandó helyet David Bowie legendás angol zenész több mint nyolcvanezer tételből álló archívuma – jelentette be a gyűjteménytár csütörtökön. A néhai zenész hagyatékából származó jelmezeket, hangszereket, leveleket, dalszövegeket, fotókat és egyéb tárgyakat a múzeum egy új helyszínen állítja ki, amelyet kizárólag az ezerarcú popikonnak szentelnek. A központ 2025-ben nyitja meg kapuit.

A V&A szerint az új részleg lehetővé teszi a rajongók és a kutatók számára, hogy betekintést nyerjenek a 2016-ban, 69 éves korában elhunyt Bowie alkotói munkájába. A zenész – aki 1947-ben London külvárosában született David Jones néven – nyughatatlanul alkotta újra magát, és ontotta magából a különféle személyiségeket, miközben a folk-rocktól a glamen és a soulon át az elektronikáig terjedő zenei stílusok között mozgott. Munkássága zenészekre, filmkészítőkre, divattervezőkre és reklámszakemberekre is hatással volt. A gyűjtemény néhány darabja ikonikus, mint például az a színes steppelt kezeslábas, amelyet Freddie Burretti tervezett Bowie űrbéli alteregója, Ziggy Stardust számára. Mások sokkal személyesebbek, köztük levelek, kézzel írt dalszövegek és jegyzetfüzetek, amelyeket a zenész egész életében vezetett. Az archívum több mint hetvenezer fotót, diát és képet tartalmaz. A V&A tízmillió font (4,3 milliárd forint) adományt kapott a Blavatnik Családi Alapítványtól és a Warner Music Grouptól az anyag kiállítására.

„Bowie egy polihisztor, minden műfaj és tudományág inspirálta” – magyarázta Kate Bailey, a V&A egyik vezető kurátora.

Bowie radikális újításai a zenében, a színházban, a filmben, a divatban és a stílusban továbbra is befolyásolják a dizájnt és a vizuális kultúrát, és Janelle Monáe-tól Lady Gagán át Tilda Swintonig és Raf Simonsig inspirálják a kreatív embereket

– fűzte hozzá Tristram Hunt múzeumigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik