Tudomány

Újabb beteget gyógyíthattak ki a HIV-fertőzésből

Westend61 / Getty Images
Westend61 / Getty Images

Ugyan a HIV fertőzés jelen állás szerint nem gyógyítható betegség, egy ötödik embernél is sikerült rendkívül hosszú tünetmentességet megállapítani – írja a Gizmodo.

Az 53 éves düsseldorfi férfi kilenc évvel ezelőtt esett át egy őssejt-transzplantáción, miután akut mieloid leukémiát dignosztizáltak nála, ami a rák egy olyan formája, amely a fehérvérsejteket érinti. Az orvosok azonban olyan kompatibilis donort találtak, akinek csontvelőjével képesek voltak újjáépíteni a férfi immunrendszerét.

Mint kiderült, a donor egy ritka genetikai mutációval rendelkezett, amely természetes ellenállást biztosít a HIV-1-gyel, a vírus leggyakoribb formájával szemben.

A Nature Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint a férfi az évek során tapasztalt néhány egészségügyi problémát, és a rákja is kiújult néhány hónappal a transzplantáció után. Bár a HIV RNS és DNS nyomai továbbra is kimutathatók voltak, azok nem voltak képesek újraindítani a fertőzést. 2018-ban fel is hagytak az orvosok a kezeléssel, a férfi pedig több mint négy évvel később is tünetmentes.

Bár az őssejt-transzplantációk eredményessége javult az utóbbi években, az eljárások azonban még mindig magas kockázatú beavatkozások, amelyek számos lehetséges szövődménnyel járnak, ezért általában csak utolsó lehetőségként alkalmazzák. Volt olyan példa is az elmúlt évekből, amikor a kezelés nem hozott eredményt.

A düsseldorfi beteg orvosai jelezték, hogy több beteget is kezeltek donor őssejtekkel, hasonlóan pozitív kezdeti eredményekkel, a gyógyult kifejezést azonban itt is korainak tartották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik