Gazdaság

Combos béremeléssel támad a Penny Market, itt vannak a számok

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Jelentős, valamennyi belsős munkavállalójára vonatkozó bérfejlesztéssel kezdi az év első felét a Penny-Market Kft. A kiskereskedelmi áruházlánc mintegy 3,6 milliárd forintot fordít a dolgozói fizetések korrekciójára. A gazdasági változásokhoz megfelelő mértékben igazított, 17 százalékig terjedő kompenzáció egy komplex juttatási csomag része.

A béremelést területi felosztás szerint, értékesítés, logisztika, központ és különböző szempontok alapján súlyozva átlagosan legfeljebb 17 százalékos mértékben hajtják végre 2023. április 1-jétől. A juttatási csomag többek között egy kibővített utazási hozzájárulást is kínál a munkatársak számára – olvasható a lánc közleményében.

A saját gépjárművel történő munkába járás költségeit a cég a hatályos kormányrendelet által meghatározott mértékben és adómentesen, 30 forint/ km összegben téríti meg. Emellett a meglévő juttatások mellett (cafeteria SZÉP-kártyán, osztályonként különböző teljesítmény-prémiumok) új tételként már nemcsak a távolsági, hanem a helyi közösségi közlekedési bérletek költségeihez is hozzájárul. Méghozzá 86 százalékos mértékben, ami a dolgozók nagyjából 40 százalékának utazási költségeihez járul hozzá.

A Penny vezetősége által előterjesztett juttatási csomagot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szintén elfogadta.

A legjobb magyar munkahelyek rangsorát összefoglaló Top Employers listán a kiskereskedelmi szektorban első, az összesített listában pedig a harmadik legkedveltebb munkahely lett a Penny hazánkban – írták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik