Nagyvilág koronavírus

A Kínai Kommunista Párt bejelentette, hogy legyőzték a koronavírust

LI XUEREN / Xinhua / AFP
LI XUEREN / Xinhua / AFP

Döntő győzelmet jelentett be a koronavírus-járvány felett a Kínai Kommunista Párt csúcsszerve, a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága – írja az MTI.

A testület csütörtöki ülésén a tagok leszögezték, hogy az ország jól teljesített a járvány megelőzésében és ellenőrzés alatt tartásában egyaránt.

A bizottság kiemelte, hogy több mint 200 millió fertőzött jutott orvosi ellátáshoz, és Kínában regisztrálták a világon a Covid-19-hez köthető legalacsonyabb halálozási rátát is.

Az ülésen döntöttek továbbá az átoltottsági arány növeléséről az idősek körében, valamint az egészségügyi szolgáltatási rendszerek megerősítéséről.

Az állami médiában egyúttal emlékeztettek arra, hogy bár Kínában csaknem 800 ezer súlyos esetet láttak el megfelelően, és az országban a járványhelyzet folyamatosan javul, a vírus világszerte terjed, és tovább mutálódik.

Kína – az egyre növekvő elégedetlenség nyomán – december elején szakított a járvány 2020-as kitörése nyomán szinte azonnal bevezetett zéró-Covid-politikával, feloldotta a korábbi korlátozásokat és leállította a széles körű teszteléseket is. Ezt követően szinte azonnal emelkedni kezdett a regisztrált fertőzöttek száma, sok helyen pedig gyógyszerhiányról is beszámoltak.

Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével, külföldi szakértők pedig azt vetették az egészségügyi hatóságok szemére, hogy a valóságosnál alacsonyabb halálozási számokat közölnek.

Sokan attól tartottak, hogy a januári holdújév miatti utazások és vendégeskedések miatt felszökik a fertőzések száma, a kormány azonban nemrég azt közölte, hogy a járványhelyzet nem adott okot aggodalomra az ünnep után sem.

Kapcsolódó
A járványügyi szakértő szerint Kína lakosságának 80 százalékát megfertőzte a koronavírus
A helyi hatóságok szerint az ország már túl van a járványhullám csúcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik