Belföld

Meg akarta erőszakolni az ájultra vert nőt, majd vízelvezető árokba dobta – hat és fél évet kértek rá

Vádat emelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség azzal a román férfivel szemben, aki tavaly január végén megvert, majd megpróbált megerőszakolni egy nőt Hódmezővásárhelyen. A férfi egy vízelvezető árokba dobta a nőt a bestiális támadás után.

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 6 év 6 hónap szabadságvesztést kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint a férfi és a nő egy hódmezővásárhelyi kocsmában italozott, ahol megismerkedtek. A férfi  felajánlotta a nőnek, hogy a közeli albérletében iszogassanak tovább. A lakásban a férfi szexuális kapcsolatot kezdeményezett, de a nő ezt elutasította. Ezt követően a férfi ököllel esett a nőnek, aki a bántalmazás hatására eszméletét vesztette.

A férfi ezt kihasználva megpróbálta megerőszakolni az áldozatát, majd a félig meztelen nőt a téli hidegben az ingatlanhoz közeli forgalmas út melletti vízelvezető árokba dobta. Az életveszélyes állapotban levő nőt egy arra közlekedő autós találta meg, akinek az értesítésére kiérkező  mentők kórházba vitték a nőt.

Az ügyészség hat és fél év szabadságvesztést kért az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik