A Magyar Nemzet pénteki számában közölt adatok szerint a június végi nyilvántartásban mintegy 1,4 milliónyian szerepeltek azok között, akik a kötelezettségüknél többet fizettek be az adóhatóságnak. A túlfizetés teljes összege mintegy 34,5 milliárd forint, vagyis személyenként nagyjából 25 ezer forint. A jelentős összegben szerepet játszik, hogy sokan jövőbeni kötelezettségük miatt fizettek be többet. Az adóhivatal szerint az előre lerótt közterhet így nem mindenki igényelhette vissza.
A lisztet is viszik
1,2 millióan ugyanakkor összesen 176 milliárd forint befizetését mulasztották el. Az egy főre jutó átlag 150 ezer forint. Az adósok száma mintegy 6 ezerrel nőtt egy év alatt. A tartozások behajtásában az adóhatóság alkalmazza az inkasszót és a munkabérből történő levonást, de él a vagyontárgyak lefoglalásával is. Az első fél évben például 13 ezer ingatlan foglaltak le. A nem fizető személyektől és cégektől a hivatal mindent visz, amit csak lehet: autót, ingatlant, a fizetés egy részét, de akár lisztet, mosószert és szeszes italt is – írja a Magyar Nemzet.
Romlott a morál
Mint korábban lapunk megírta, jelenleg minden korábbinál nagyobb számú, 357 200 adóvégrehajtás van folyamatban, 4,3 százalékkal több, mint egy éve. Az adófizetési morál romlását az is mutatja, hogy az adóvégrehajtással érintett tartozás összege egy év alatt ennél is jóval nagyobb mértékben, 22,8 százalékkal növekedett. Ez év július végén az adóvégrehajtásokkal érintett összeg megközelítette az ezermilliárd forintot (976,7 milliárd). Egy évvel korábban az ilyen irányú hatósági intézkedések 795,3 milliárd forintról szóltak – összegezte a feketelista.hu.
227 milliárdot már behajtottak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön nyilvántartásban szerepelteti a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló nagy összeggel tartozó (100 millió forintot meghaladó) cégek és magánszemélyek adatait. Ez a céglista egy év alatt 11,7 százalékkal, szám szerint 193 vállalkozás nevével bővült, és elérte az 1836-ot. Fél évnél (180 nap) régebben fennálló adótartozásuk összege 8,8 százalékkal növekedett, és jelenleg 786,9 milliárd forintra rúg. A nagy összegű, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek száma (4066) is meghaladja az egy évvel ezelőttit (3749), ám tartozásuk összege ez idő alatt 213,5 milliárd forintról 189,8 milliárd forintra csökkent.
Elhúzódó eljárások
Januártól július végéig az egy évvel korábbihoz képest 7 százalékkal több adóvégrehajtási eljárást indítottak, 21 százalékkal nagyobb összegű adótartozás behajtására. Az inkasszós bevételek 6 százalékkal, a jövedelemletiltásokra befolyt összegek 10,3 százalékkal növekedtek. Az árverések bevételei viszont 4,4 százalékkal elmaradtak a megelőző évitől. A NAV tájékoztatása szerint egyre nehezebb és időigényesebb a behajtás. Az adóvégrehajtási eljárást az adóhatóság az elévülési időn belül bármikor és akár többször is megkísérelheti – olvasható a közleményben.