Belföld

Hat volt főrendőr kapott letöltendőt a Vizoviczki-ügyben

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Hat és tizenegy év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa, első fokon azokat az egykori magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint különféle korrupciós bűncselekményeket követtek el a Vizoviczki-ügyben.

A bíróság tizennégy vádlott esetében hozott ítéletet, közülük nyolcan voltak rendőrök, hatan polgári személyek. És a volt főrendőrök közül hat is letöltendőt kapott.

Az ügyben tizenegy éve kezdődött vizsgálat a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. Az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, míg az indokolás – a minősített adatok védelme érdekében – zárt ajtók mögött hangzott el.

A vádirat szerint a vendéglátásban nagy befolyásra szert tett Vizoviczki László rendszeresen lefizetett rendőröket és más hatósági dolgozókat azért, hogy üzletei zavartalanul működhessenek, előre értesüljön az ellenőrzésekről; a korrumpált emberek rendre vegzálták a volt nagyvállalkozó konkurenciáját. Mivel az érintettek többsége a bíróság megállapítása szerint bűnszervezetet hozott létre, kedvezményre nem jogosultak, büntetésüket teljes egészében le kell tölteniük.

MTI/Balogh Zoltán

A csütörtöki ítélethirdetésben érintett vádlottak közül korábban többen letartóztatásban voltak, illetve különféle bűnügyi felügyelet alatt álltak, jelenleg azonban mindegyikük szabadlábon van, korlátozások nélkül, közülük mindössze ketten jelentek meg a Fővárosi Törvényszék határozatának kihirdetésekor.

Az MTI azt írta, hogy az egykori hivatalos személyek közül a II. rendű vádlottat 9 év fegyházra, 10 év közügyektől eltiltásra, 110 millió forint vagyonelkobzásra és 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A III. és IV. rendű terheltekre 11 év fegyházbüntetést, 10 év közügyektől eltiltást, 63.750.000 forint  vagyonelkobzást és 500 ezer forint pénzbüntetést szabott ki

Az V. rendű vádlott 10 év fegyházbüntetést, 10 év közügyektől eltiltást, 6,25 millió forint vagyonelkobzást és 500 ezer forint pénzbüntetést kapott elsőfokon. A VI. rendű terheltet 6 év fegyházbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, 3,86 millió forint vagyonelkobzásra és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Egy volt rendőrt (XVI. rendű), 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, egy volt pénzügyőrt (XXI. rendű) pedig 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt a bíróság, míg egy további egykori törzszászlóst (IX. rendű) megrovásban részesített.

MTI/Balogh Zoltán

A polgári személyek közül a VII. és a VIII. rendű vádlott 5-5 év fegyházbüntetést, 5-5 év közügyektől eltiltást, 300 ezer, illetve 100 ezer forint pénzbüntetést kapott. A XII. rendű vádlottat 2 év 6 hónap fegyházra és 3 év közügyektől eltiltásra, a XIII. rendű vádlottat 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, 200 ezer forint pénzbüntetésre, míg a XXII. rendű vádlottat 1 év – 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. A bíróság a XIV. rendű vádlottat megrovásban részesítette.

Vizoviczki László és társai vesztegetési ügyének tárgyalása 2015. január 14-én a Debreceni Törvényszéken kezdődött el A vádlottak többsége civil volt, de rendőr, tűzoltó, pénzügyőr is akadt közöttük, ezért katonai tanács előtt folyt a per.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én jelentette be, hogy vádat emelt a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben: a bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 33, a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 22 vádlottal szemben.

MTI/Balogh Zoltán

A két vádirat alapján 331 bűncselekmény elkövetése róható a vádlottak terhére. A vádlottak között hét korábbi rendőr, köztük öt volt vezető beosztású rendőrtiszt, korábbi tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő is volt. A költségvetési csalás miatt indult büntetőper 2014 novemberében kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken.

A vád szerint Vizoviczki László az 1990-es években prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások révén vált ismertté a budapesti éjszakában, majd ismeretlen forrásból vendéglátóipari tevékenységbe fogott. Az illegális jövedelem növeléséért cégei megtévesztették az adóhatóságot, nem tettek eleget számlaadási kötelezettségüknek, rossz minőségű terméket hoztak forgalomba, illetve irreálisan magas árakkal dolgoztak.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a rendszer hatékony működtetéséért ügyvédi segítséggel több tucat cégből álló gazdasági szervezetet hozott létre, továbbá jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is.

Vizoviczki Lászlót 2017. április 28-án hét év börtönre és több mint 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon vendéglátóipari tevékenységgel összefüggő költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A Fővárosi Ítélőtábla 2018. október 3-án kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletével hét év fegyházzal és 330 millió forint vagyonelkobzással sújtotta az elsőrendű vádlott Vizoviczkit.

A másik ügyben 2020. december 21-én született jogerős ítélet: hivatali vesztegetés, minősített adatokkal visszaélés és más bűncselekmények miatt hét és fél év fegyházbüntetést szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa Vizoviczki Lászlóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik