Gazdaság

Nem lassít Kecskeméten a Mercedes

mercedes-cla(960x640)(1).jpg (mercedes cla)
mercedes-cla(960x640)(1).jpg (mercedes cla)

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a következő években is teljes kapacitással és teljes foglalkoztatás mellett fog dolgozni - mondta Frank Klein a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-nek.

“Azzal számolunk, hogy a kompakt gépjármű szegmensben továbbra is erősen növekedni fogunk, ezért a jövőben még több modellt kínálunk” – hangsúlyozta a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának igazgatója a gyárlátogatás után adott interjúban.

A piac a cég kompakt gépjárműveit kiválóan fogadta, ezért a négy különböző modell gyártása mellett egy ötödik bevezetését is tervezik – tette hozzá.

A B-osztályt Rastattban és Kecskeméten, a GLA-t és az A-osztályt Rastattban gyártják, a CLA pedig csak Kecskeméten gördül le a szalagról – sorolta a kompakt gépjármű palettát Frank Klein, hozzátéve, hogy 2018-tól a kompakt gépjárművek új generációja jelenik meg a nemzetközi piacokon. Az nem dőlt el véglegesen, hogy melyik modellt, melyik gyárban fogjuk gyártani – fűzte hozzá.

Nem hagynák el Kecskemétet

Egyáltalán nem merül fel, hogy a gyártást Magyarországról egy másik országba helyezzük át, így tehát a több mint 3 ezer munkatársunknak is biztos a helye a kecskeméti gyárban – fogalmazott Frank Klein, hozzátéve: 800 millió eurót fektettek a gyár felépítésébe, amely hosszú távú beruházás.


Fotó: MTI / Ujvári Sándor

Ismertette: a hivatalos értékesítési adatok szerint, 2013 januártól augusztusáig a Daimler világszerte 920 ezer autót adott el, ami a 2012-es év hasonló időszakához viszonyítva 9,3 százalékos növekedés. A Mercedes-Benz pillanatnyilag a leggyorsabban növekvő prémiummárka a világon – tette hozzá a kecskeméti gyár igazgatója.

Díjazták az itt gyártott CLA-t

Frank Klein a kecskeméti gyár és a CLA típus fontos állomásaként értékelte, hogy szeptember 23-án kezdődött meg a Kecskeméten gyártott autó értékesítése az amerikai piacon. Az igazgató szerint komoly elismerés a márka és Magyarország számára is, hogy a CLA-t „2013 legszebb kompakt autójává” választották és megnyerte a legszebb dizájn díjat is. Frank Klein a 2013-as gyártási adatokat ismertetve hangsúlyozta: Kecskeméten az első teljes gyártási évben elérik a tervezett, 100 ezres darabszámot, majd 2014-ben némileg növelik a termelést.

A sajtó részére szervezett hétfői gyárlátogatáson bejelentették: 18 hónappal a hivatalos megnyitó után a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit. A gyárlátogatásokhoz kiállítási tárgyakat és információs modulokat állítottak fel, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek a gyártási folyamatokba. Ebben az évben 4 ezer, 2014-ban 17 ezer látogatót várnak, akik térítésmentesen nézhetik végig a világ egyik legmodernebb gyárát.
A kecskeméti gyár, alig 4 évvel a 2008-as beruházási döntést követően, 2012 márciusában ünnepelte hivatalos megnyitását és azóta gyártja a B-osztályt, valamint 2013 januárja óta a második modellt, a CLA-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik