Élő Nagyvilág

Zelenszkij harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától

Leon Neal / Getty Images
Leon Neal / Getty Images

Giorgia Meloni és Zelenszkij Brüsszelben tárgyal csütörtökön

Giorgia Meloni olasz miniszterelnökke találkozik csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – közölte szerdán az ANSA olasz állami hírügynökség. A találkozóra várhatóan Brüsszelben kerül sor annak a tanácsülésnek a farvizén, ahol például a migrációról és más kiemelt kérdésekről lesz szó.

Az olasz miniszterelnök és az ukrán elnök kétoldalú megbeszélésre készül.

Olasz kormányzati források szerint Zelenszkij és Meloni között folyamatos a kapcsolat, tekintettel arra, hogy az olasz kormányfő korábban kilátásba helyezte: még az orosz támadás évfordulója, azaz február 24-e előtt Kijevbe látogat. A látogatás időpontját még nem hozták nyilvánosságra.

Az Európai Uinió országainak vezetői csütörtökön tartanak csúcstalálkozót Brüsszelben.

Amerikai összeesküvéselmélet-hívőre hivatkozva vádolja Oroszország a Fehér Házat az Északi Áramlat gázvezetékek tavalyi megrongálásával

Seymour Hersh nyugalmazott amerikai újságíró szerdán a blogján közölte, hogy arra jutott: az Amerikai Egyesült Államok felelős az Északi Áramlat gázvezeték korábbi megrongálásáért. az idén 85 éves Hersh felidézte, hogy a New York Times „rejtélynek” nevezte a rongálást, de szerinte az az Egyesült Államok titkos tengeri műveletének következménye, amelyet „eddig titokban tartottak”.

Hersh, aki – 1970-ben még Pulitzer-díjat kapott – a kritikusai szerint az évtizedek során feketeöves összeesküvéselmélet-hívővé vált, amit korábban már egyértelműen cáfolt állításai alátámasztanak. Bírálták többek között azért, mert Oszama Bin Laden meggyilkolásának hivatalos beszámolói körül kavart, de megkérdőjelezte azt a bizonyított tényállítást is, mely szerint a szíriai kormány korábban vegyi fegyvereket vetett be szíriai civilek ellen.

Az orosz külügyminisztérium szerdán válaszul mindenesetre közölte, hogy az Egyesült Államoknak „kérdésekre kell válaszolnia” a tavalyi robbanásokban játszott szerepével kapcsolatban.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán már tényként közölte, hogy az Egyesült Államoknak köze volt a robbanásokhoz, és felszólította a Fehér Házat, hogy kommentálja a bemutatott „tényeket”.

A Fehér Ház szerdán közölte, hogy Hersh beszámolója „teljesen hamis és totális fikció”.

Moszkva korábban – bizonyítékok bemutatása nélkül – többször is állította, hogy nyugati szereplők állnak az Északi Áramlat 1 és 2 vezetékeket érintő tavaly szeptemberi robbanások mögött. Nyugati illetékesek ezeket a vádakat elutasították.

A Fehér Háznak most mindezekre a tényekre reagálnia kell

– közölte Zaharova a Telegram-fiókjában bejegyzésében, amelyben össze is foglalta Hersh főbb állításait az állítólagos amerikai érintettséggel kapcsolatban.

Az ügyben korábban nyomozást folytató Svédország és Dánia hatóságai közölték, hogy a robbantások szabotázsakciók következményei voltak, de a felelősöket nem nevezték meg. Az ügyben azért ez a két ország folytatott nyomozást, mert a robbantásban érintett részek az ő területükön találhatóak.

(Reuters)

Történelmi kézfogás: Először találkozott III. Károly király és Volodimir Zelenszkij

Ma délután először találkozott az ukrán elnök és az Egyesült Királyság jelenleg regnáló uralkodója, III. Károly. A találkozóra a Buckingham-palotában került sor, ahol kézfogással üdvözölték egymást.

Zelenszkij korábban azt mondta, minden ukrán nevében kifejezi háláját a brit király irányába, aki már walesi hercegként is támogatásáról biztosította az országát – írja a BBC.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Royal Family (@theroyalfamily) által megosztott bejegyzés

Zelenszkij harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától

Harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől szerdai londoni beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij szerdán előre be nem jelentett látogatásra érkezett a brit fővárosba,ahol először Rishi Sunak miniszterelnök fogadta a Downing Streeten. Sunak hivatalának előzetes tájékoztatása szerint a brit kormányfő az ukrán katonáknak nyújtott, hónapok óta zajló brit kiképzési program jelentős bővítését ajánlotta fel Zelenszkijnek, kiterjesztve azt az ukrán légierő pilótáira és a tengerészgyalogságra.

Zelenszkij ezután beszédet mondott a brit parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban a törvényhozás két kamarája, az alsóház és a Lordok Háza tagjai, valamint a brit kormány képviselői előtt.

Beszédében az ukrán elnök arra kérte a nyugati szövetségeseket, hogy szállítsanak Ukrajnának korszerű harci repülőgépeket. A kérést azzal nyomatékosította, hogy átnyújtotta az ukrán légierő egyik kiemelkedően sikeres aktív harci pilótájának sisakját Sir Lindsay Hoyle-nak, a londoni alsóház elnökének.

(mti)

Meghalt a múlt héten fejbe lőtt orosz zsoldosvezér

A kórházban belehalt sérüléseibe a múlt héten Ukrajna területén fejbe lőtt Igor Mangusev, aki tavaly augusztusban azzal került a hírekbe, hogy a kezében egy olyan koponyát tartva szónokolt, amelyről azt állította, hogy az Azovsztal üzemet védő ukrán katonáé volt. Mangusev egy orosz neo-náci csoportot vezetett, de Mark Galeotti, az egyik legismertebb brit Oroszország-szakértő szerint Mangusev több volt szimpla zsoldosnál: politikai propagandista volt, aki közeli kapcsolatban állt a Wagner-csoport vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal is.

Mangusev felesége azt írta a közösségi oldalán, hogy férjét kivégezték, közölte a BBC.

A nacionalista Mangusev korábban többször is arról beszélt, Oroszország nem az emberek ellen harcol, hanem az ellen, hogy Ukrajna oroszellenes állammá válna, emiatt az sem számít, hogy hány ukrán állampolgár hal meg a harcokban.

Az orvosok szerint Mangusev egy rövid csövű pisztolyból közelről leadott lövés következtében sebesült meg a frontvonaltól távolabb eső Sztahanov városában. Azzal kapcsolatban elég sok spekuláció látott napvilágot, hogy ki támadhatott rá, nem egyértelmű tehát, hogy háborús akcióban halt meg.

Zelenszkij megérkezett Nagy-Britanniába

Az ukrán elnök szerdán egy előre nem bejelentett látogatás keretében megérkezett az Egyesült Királyságba az orosz invázió óta tett első látogatására, írja a Guardin. Zelenszkij a tervek szerint felszólal a brit parlamentben, találkozik Rishi Sunak miniszterelnökkel, illetve a brit fegyveres erők által kiképzett ukrán csapatokkal is.

Videón, ahogy orosz katonák megverik saját sebesült társukat

Ukrajna hozott nyilvánosságra egy videót, amelyen látható, amint a Wagner zsoldoscsoport orosz katonái egy súlyosan megsérült parancsnokukat elrángatják a harcokból, majd egy lapátnak látszó tárggyal megverik. Az esetet egy ukrán drón rögzítette Bahmut közelében. (Guardian)

Nagy-Britanniába látogat Zelenszkij

Az ukrán elnök a háború kitörése óta először látogat az Egyesült Királyságba szerdán. Volodimir Zelenszkij a tervek szerint Rishi Sunak miniszterelnökkel és ukrán katonákkal találkozik majd. (Guardian)

Amerika egy nagyváros áramellátására alkalmas mobil erőművet küld Ukrajnába

Nagy teljesítményű elektromos erőmű-turbinát küld Ukrajnába az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége (USAID), közölte kedden az USAID.

A mobil gázturbina összeteljesítménye 28 megawatt, ezzel mintegy 100 ezer otthont képes árammal ellátni.

A közlemény szerint az eszközt Ukrajna területén ott vetik majd be, ahol a leginkább szükség van kiegészítő áramforrásra a kritikus infrastruktúra ellen folytatódó orosz légitámadások közepette. A mobil erőművet lakások mellett kórházak, iskolák és egyéb fontos létesítmények áramellátására használják majd.

A szervezet helyettes vezetője, Isobel Coleman kedden Kijevben jelentette be az újabb segítségnyújtást. Oroszország Ukrajna elleni háborújának tavaly februári kezdete óta az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége 1700 áramfejlesztőt szállított Ukrajna 22 megyéjébe.

(MTI)

Ezek lehetnek a következő orosz célpontok

Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára, Olekszij Danilov egy interjúban arról beszélt, hogy Oroszország a déli Zaporizzsja régiót és az északkeleti Harkiv régióját veheti célba új lendülettel. Nemrég egyébként Zelenszkij is arról beszélt, hogy az elkövetkező hetekben újabb jelentős offenzívát próbálhat majd indítani a Kreml, mivel közeleg az orosz invázió egyéves évfordulója. (Guardian)

Roger Waters védheti Oroszországot az ENSZ BT előtt

A Pink Floyd alapítóját Oroszország kérte fel, hogy beszéljen azon az ülésen az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, amit Oroszország kért amiatt, hogy megvitassák az ukrajnai fegyverszállításokat, írja a Reuters. 

Roger Waters egyébként szeptemberben nyílt levelet küldött az ukrán elnök feleségének, írásában pedig bírálta a  nyugati fegyverszállításokat.

Olvasói sztorik