Tech

Így hat a pénz az emberi intelligenciára

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Sokan hiszik azt, hogy a világ legtehetősebb emberei egyben a legokosabbak is. Egy friss kutatás szerint azonban a leggazdagabb réteg könnyen lehet, hogy kisebb intelligenciaszinttel bír, mint az alattuk lévő társaik – írja az IFLScience.

A kutatás során 60 ezer, a svéd katonai adatbázisban fellelhető 35 és 45 év közötti férfiakat vizsgálták meg, akiknek összehasonlították kognitív és munkahelyi eredményeit. Az European Sociological Review elnevezésű szaklapban megjelent tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az intelligencia és a fizetés között erős kapcsolat van mindaddig, amíg a bérezés el nem éri az évi 60 ezer eurót (23,5 millió forintot).

Ezt követően viszont szinte elhanyagolhatóvá válik az összefüggés a kettő között.

Azt is megállapították, hogy a felső egy százalék valamivel rosszabb eredményt ért el a kognitív képességeket vizsgáló teszteken, mint az alattuk lévő jövedelmi szinten lévők. Eszerint tehát a nagyobb intelligencia segíthet abban, hogy valaki a magasabb osztályokba kerüljön, a rekord összegeket kereső személyek valójában lehetséges, hogy kevésbé okosak.

A tanulmány nem állapítja meg mi lehet ennek az oka, és némileg korlátozottnak is tekinthető a minta sokszínűségének hiánya miatt – mivel csak férfiak adatait vizsgálták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik