Sport

Macedónia végérvényesen csodát tett

A spanyol válogatott simán bejutott a litvániai kosárlabda-Eb-n az elődöntőbe, a hazaiak viszont általános megdöbbenésre búcsúztak.

A spanyolok a szlovénekkel játszottak a délutáni negyeddöntőben és az első negyedben még a szlovénok voltak eredményesebbek. A második etapban aztán 19-8-ra nyertek az ibériaiak, akik ezután már nem engedték közelebb dél-nyugati szomszédainkat.

Sőt, a harmadik negyedben 36 pontig jutottak Gasolék. A legeredményesebb spanyol Navarro volt 26 ponttal, Pau Gasol 19 egységig jutott. A szlovéknél Dragic 14, Begic 10 pontos lett, más nem jutott két számjegyig a pontok tekintetében.

Mindenki azt várta, hogy összejön a szuperrangadó a majdani elődöntőben, de nem így lett. Már csak a macedón-spanyolt nem tekintjük annak. A házigazda Litvánia ugyanis kikapott az egész kontinenstornán páratlan teljesítmény nyújtó Macedóniától.

A litvánok szinte végig vezettek az első félidőben, később azonban az amerikai Lester McCallebb, akit honosítottak a macedónok, megszórta magát. A végén 23 ponttal zárt, mellette V. Stojanovski 15, Ilievski 12 pontig jutott, utóbbi egy triplával fejezte be a meccset, ezzel nyertek a balkániak. A hazaiaknál Javtokas 13, Songaila 12 ponttal lett csapata legjobbja.

A másik ágon a franciák a görögökkel, az oroszok a szerbekkel csatáznak a négy közé kerülésért.

Megjegyezzük, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozat első felében (amikor még nem tudtuk, hogy felemelik a kontinenstorna létszámát), a magyar válogatott az idegenbeli 81-44-es vereség után idehaza, Szolnokon 85-82-re megverte ezt a macedón válogatottat – akkor McCallebb 35 pontig jutott!

Eredmény – kosárlabda-Európa-bajnokság
Spanyolország – Szlovénia 86-64 (16-23, 19-8, 36-14, 15-19)
Macedónia – Litvánia 67–65 (18–20, 12–14, 19–18, 18–13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik