Gazdaság

Csaknem ezer szervezet nem kaphat az egy százalékból

Az adóhatóság 965 civilszervezetet zárt ki azok köréből, amelyek elvileg jogosultak lehetettek volna az idei bevallásnál az szja 1 százalékára.

Az idei szja-bevallások mellé kitölthető civilszervezeti 1 százalékból 965 alapítványt, egyesületet zárt ki az adóhivatal. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NA) honlapján szerdán megjelent közlemény indokolásából kiderül, hogy azon szervezetek javára nem rendelkezhetnek az adózók, amelyek nem küldték el a hatóságnak a 2008-2010. közti évekre szóló elszámolást az 1 százalékos juttatások felhasználásáról, ahol számszakilag hibás adatokat közöltek és a kijavítás határidejéből kicsúsztak, valamint amelyek ellenőrzésekor megállapította a NAV, hogy a kedvezményezett hamis adatokat közölt a korábbi 1 százalék felhasználásáról.

Az 1 százalékból idén kimaradók között rengeteg kulturális, oktatási és gyógyítási célú szervezet mellett helyi alapítványok is sorjáznak a listán. De megtalálható az Országos Rendőr-főkapitányságra és másik rendőrségi épületbe bejegyzett egyesület és alapítvány is. Nem kaphat pénzt az országos hírnevű, Terényben található egyetlen Orsós Magnó Múzeum alapítványa sem, ahogyan az Alcsútdoboz községért létrehozott szervezetnél is kizárásra okot adó hiányosságot talált a NAV.

Több mint 24 ezer civilszervezet jogosult az egy százalékokra, decemberben közülük még 1035-en szerepeltek a kizártak listáján, többek között az az alapítvány is, amely az egy főre jutó legnagyobb adományok között dobogós helyet foglalt el 2011-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik