Belföld

Sikkasztással vádolják Lakitelek volt polgármesterét

Sikkasztás, csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt állítja bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség az egyik Bács-Kiskun vármegyei nagyközségnek a volt polgármesterét. Bár az ügyészség közleménye nem nevesíti, hogy melyik településnek a volt vezetőjéről van szó, értesüléseink szerint Kiss Anita, Lakitelek volt polgármestere ellen emeltek vádat, aki függetlenként győzött a 2014-es helyhatósági választáson.

A vádirat szerint a 2019-ig egy Kecskemét környéki nagyközség polgármestereként dolgozó vádlott megkérte egy korábbi beosztottját, hogy vállalja el egy újonnan létrehozandó egyesület elnöki posztját, egyúttal közel másfél millió forint visszatérítendő támogatást helyezett kilátásba az egyesület részére.

A politikusnak azonban ténylegesen nem állt szándékában egyesület létrehozása, célja kizárólag a támogatás összegének megszerzése volt. A polgármester ezután a beosztottja tudomása nélkül 2017 év végén az önkormányzat házipénztárából a létre sem hozott egyesület nevében hamis támogatási szerződés alapján felvett 1 millió 450 ezer forintot. Minderre akkor derült fény, amikor 2019-ben a nagyközség újonnan megválasztott polgármestere észlelte, hogy a támogatási összeget nem fizették vissza határidőben az önkormányzatnak.

Kiss ekkor egy visszadátumozott támogatási szerződés-módosítással akarta igazolni az elszámolás elmaradását és a visszafizetés későbbi lejártát. Végül visszafizette a kicsalt összeget.

A politikust azzal is vádolják, hogy úgy vett fel rendszeresen előlegeket az önkormányzat házipénztárából, hogy azokról az állásukat féltő pénztárosaival és beosztottjaival hamis pénztárbizonylatokat íratott alá azt a látszatot keltve, mintha a rajtuk szereplő összegeket ők vették volna fel. Mivel az előlegekkel 30 napon belül el kellett számolni, a politikus visszafizetés és tényleges pénzmozgás nélkül újabb bizonylatokat íratott alá a beosztottjaival.

Mivel a polgármester a 2017-től jogosulatlanul felvett összesen 2 millió 850 ezer forint előleggel nem tudott elszámolni, utóbb valótlan tartalmú támogatási szerződésekkel igyekezett igazolni a hiányzó összegek kifizetésének jogszerűségét. Ennek érdekében az önkormányzat pénztárosát rávette arra, hogy az állítólagos támogatás kedvezményezettjeinek részére történő kifizetéséről hamis kiadási bizonylatot állítson ki.

Kiss a mandátumának lejártát követően két részletben visszafizette az önkormányzat házipénztárába a hiányzó összeget. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a politikusra folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, valamint többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után egy olvasó jelezte, hogy a polgármester asszony már nem használja volt férje nevét, ezért a cikkben is Kiss Anitára módosítottuk a nevét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik