Gazdaság

Közös közleményben kérik a szakmai szervezetek az árstop kivezetését

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Sajnos az elmúlt időszakban a hazai ágazati érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat indult el az élelmiszerkereskedelem terén. Egyrészt több szegmensben az import erősödik a hazai előállítók rovására, másrészt a kereskedők és a hazai beszállítók közt a korábbi években kiépült együttműködés, bizalmi kapcsolat gyengül”

– írja Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a termelők, a kereskedők, illetve az összes meghatározó szakmai szervezet közös álláspontjában.

Azt is hozzáteszik a Portfolio cikke szerint, hogy az ársapkák kivezetésével a kiskereskedelemben elhárulna egy akadály az elől is, hogy (az árstop előtti időszakhoz hasonlóan) tudjanak szélesebb körben akciókat, árengedményeket biztosítani. Szerintük minden magyar vásárlónak érdeke, hogy ne nőjön az importnak való kitettség, ugyanis az a hazai élelmiszer-önellátottságot is veszélyezteti. A hatósági árszabályozás rövid távon kedvező a fogyasztóknak, azonban hosszú távon áruhiányt generál, torzítja a piacot és veszélyezteti a belföldi termékpályák fenntartható és kiszámítható működését.

A magyar agrárium, élelmiszeripar, illetve -kereskedelem szempontjából indokolt az árstop megszüntetése. Kivezetése esetén a kereskedők együtt fognak dolgozni a hazai beszállítóikkal azon, hogy a vásárlók összességében kedvezőbb árú és a fogyasztói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar termékhez jussanak

– zárul a közlés.

A fenti, közös álláspontot kiadó szervezetek:

  • ÁFEOSZ-COOP Szövetség,
  • Baromfi Termék Tanács,
  • Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége,
  • FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács,
  • Hússzövetség,
  • Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége,
  • Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség,
  • Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége,
  • Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács,
  • Országos Kereskedelmi Szövetség,
  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara,
  • Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács,
  • Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik