Kultúra

Bemutatták a szegények orvosának nevezett Batthyány-Strattmann Lászlóról szóló dokumentumfilmet

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Az ötven perces film az ország számos városában lesz látható.

Az orvosok hercege – Boldog Batthyány-Strattmann László címmel, Kiss Stefán Mónika munkájaként született ötvenperces filmet pénteken mutatták be Budapesten – írja az MTI.

A szegények orvosaként ismertté vált, több ezer ember látását megmentő Batthyány-Strattmann Lászlót Szent II. János Pál pápa életútjának elismeréseként húsz évvel ezelőtt avatta boldoggá – emlékezett vissza Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a premier előtt, majd hozzátette: az évforduló

arra világít rá, hogy a keresztény emberek összefogása mennyire szükséges a mai világban,

Batthyány-Strattmann jelszava, a

Hűséggel és szeretettel,

illetve életútja emberségből és önzetlenségből ma is példát mutat mindannyiunknak.

Balog Zoltán református püspök, az esemény fővédnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta: Batthyány-Strattmann László életművében az

orvostudomány eszközeivel való gyógyítás és a lélekkel, Isten lelkével való gyógyítás nem egymás alternatívái voltak, hanem összetartoztak,

hiszen ha a leginkább szenvedő emberekben nem fedezzük fel a megkínzott Istennek az arcát és nem úgy segítünk, mintha Krisztusnak tennénk jót, akkor nem vagyunk jó keresztények.

Máthé Zoltán / MTI Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, az esemény fõvédnöke, Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke, a film producere és Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, dunamelléki püspök a bemutatón.

Az eseményen Batthyány-Schmidt Margit, az alapítvány elnöke, a film producere is üdvözölte az egybegyűlteket. Mint mondta, a Magyar Batthyány Alapítvány civil szervezetként feladatának tekinti a Batthyány család örökségének ápolását, amibe beletartozik az épített örökségen túl a szellemi, lelki örökség és értékek megismertetése és azok átadása a jelen és a jövő generációi számára.

A családtag felidézte: az élete során több mint harmincezer szemműtétet végző orvos ingyenesen gyógyította a súlyos szembetegségben szenvedőket, így több ezer olyan ember látását mentette meg, akik nem engedhették volna meg maguknak a kezelést.

Batthyány-Schmidt Margit hozzátette: 2023 több szempontból is kiemelkedő év az alapítvány számár, hiszen a boldoggá avatás 20. évfordulójára készülnek, de idén a szemorvos felesége, Coreth Mária Terézia boldoggá avatásának előkészületei is megkezdődnek.

A filmet számos vidéki helyszínen – egyebek mellett Körmenden, Szombathelyen Kaposváron és Felsőörsön kívánják majd megismertetni a nagyközönséggel.

 

Kiemelt képünkön a pécsi irgalmasrendi templom Boldog Batthyány-Strattmann Lászlónak emléket állító szobra látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik