Belföld

Orbán Balázs: Aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot – hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC második nemzetközi médiakonferenciájának nyitónapján, szerdán Budapesten.

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, arról beszélt, hogy

a nyugati országokban az ottani média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban. A 2010 előtti Magyarországon ez az arány kevesebb mint 24 százalék volt, ami borzalmas kiszolgáltatottságot jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé

– mondta, arra is kitérve, hogy Magyarországot elsősorban a nyugati liberális oldalról olyanok miatt kritizálják, ami ott „egészen természetes”. Felsorolása szerint magyar alapítványok, egyesületek, magánszemélyek, köztük konzervatívok, szocialisták, liberálisok, és magyar egyházak, valamint a magyar állam is a médiatulajdonosok közé tartozik, ami egyúttal „természetes és jó médiapiaci átalakulás”.

Orbán Balázs a média és az ideológia kapcsolatáról szólva szomorú helyzetnek nevezte, hogy „a nyugati médiavilágon belül egy olyan trend erősödik, amit a magyarok az 1989-es rendszerváltoztatás előttről ismernek: a média elkezd bizonyos ideológiák szolgálólánya lenni.”

Az, hogy a woke nevezetű, főként neomarxista alapból építkező ideológia foglyul ejti a médiát, egy olyan fejlemény, aminek mi, magyarok nem örülünk

– mondta, majd hozzátette: „a magyarok ebben a helyzetben azokat támogatják, akik nem így gondolkodnak”.

Orbán Balázs a rendszerváltoztatás utáni magyar történelem legnagyobb botrányának minősítette egyúttal, hogy a 2022-es országgyűlési választások előtt „a magyar baloldalt és az őket támogató médiát döntő mértékben különböző szürke csatornákon keresztül külföldről finanszírozták”.

Szalai Zoltán MCC-főigazgató köszöntőjében arról beszélt, hogy a 26 éve működő MCC-ben már több mint 6100 diák képzi magát, Kárpát-medence szerte 25 helyszínen, többek között a nemrégiben nyílt brüsszeli központjukban is. Megfogalmazása szerint az MCC is hisz a könyvek erejében, kiadójuk, az MCC Press eddig több mint 60 könyvet adott ki magyar és nemzetközileg elismert szerzőktől egyaránt, és jelenleg 45 kötet áll előkészület alatt.

A Konferencia a publikálás jövőjéről című kétnapos tanácskozáson három kontinens tizenhárom országából érkező negyven előadó osztja meg gondolatait kilenc panelbeszélgetésen a médiapiac helyzetéről.

Az első panelbeszélgetésen Szalai Zoltán kijelentette, hogy a jobboldali olvasó csak jobboldali, a baloldali olvasó pedig csak baloldali tartalmat akar olvasni, főleg ha fizet érte.

Az értelmiség azt gondolja, hogy fontos a semlegesség, de a média 95 százaléka besorolható vagy a bal- vagy a jobboldalra, és ezt – vélekedése szerint – nemcsak a szerkesztőségek, hanem az olvasók is így akarják

– mondta. Szerinte a médiában méltányosság és tisztesség létezik, de semlegesség nem.

Szalai Zoltán továbbá úgy vélekedett, Magyarországon „rendkívül erős” a médiapluralizmus, ugyanakkor a piac kicsi, az online hirdetési piac 56 százalékát pedig a Google és a Facebook uralja.

Rod Dreher, a 2002-ben alapított The American Conservative portál vezető szerkesztője a többi között arról szólt, hogy az olvasók már évtizedekkel ezelőtt elkezdték elveszíteni a bizalmukat azok iránt, akik a híreket közvetítették feléjük. Álláspontja szerint elfogultság a konzervatív oldalon is tapasztalható, és vannak, akik ezt nem is akarják meghaladni. Nem is az a legnagyobb baj a liberális médiával, hogy megmondja, mit higgyenek az emberek, hanem annak kereteit próbálják meghatározni – mondta, hozzáfűzve, hogy a mainstream média „kapuőrré vált”, bizonyos nézeteket be sem enged a nyilvánosságba; domináns módon alakítja a narratívát, elsősorban az akadémiai-politikai elithez szólva, egyúttal ideológiai ellenőrzést is gyakorol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik