Tavaly mi is írtunk róla, hogy Air címen életrajzi film készül Sonny Vaccaróról, a Nike egykori marketingfőnökéről, akit az tett legendás üzletemberré, hogy a nyolcvanas évek közepén sikerült cipőszerződést kötnie Michael Jordannel, beelőzve az akkor még sokkal nagyobb Adidast és Converse-t is – ez az üzlet teljesen új szintre emelte a céget és jelentősen átalakította a sportcipők piacát is. Az Amazon Studios és a Skydance Sports együttműködésében készülő filmet Matt Damon és Ben Affleck közösen írja, egyaránt szerepelnek benne, és az utóbbi rendezi is. Damon alakítja magát az eltántoríthatatlan Vaccarót, Affleck pedig a Nike egyik társalapítóját, Phil Knightot.
Most megérkezett a premierdátum is: április 5-én kerül globális mozis terjesztésbe az Air, amely ezt követően kerül majd fel az Amazon Prime Videóra. Ez lesz az első elkészült projekje az Affleck-Damon páros által alapított produkciós cégnek, az Artists Equitynek. Affleck a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy izgatottan várja, hogy a közönség végre láthassa a filmet, és ez volt élete legjobb kreatív alkotói folyamata.
Affleck és Damon legutóbb Ridley Scott 2021-es filmjében, Az utolsó párbajban szerepelt együtt, de pályájuk fontos mérföldköve volt, amikor a Good Will Hunting közösen írt forgatókönyvéért megkapták az Oscar-díjat – abban a filmben is szerepeltek mindketten.