Kultúra

Hiába emelnek vádat Alec Baldwin ellen, befejezik a Rust forgatását

Santa Fe Megyei Sheriff Hivatala / AFP
Santa Fe Megyei Sheriff Hivatala / AFP
A színész tagadta, hogy felelősség terhelné az operatőr halála miatt.

Befejezik a Rust című westernfilmet Alec Baldwinnal a főszerepben, annak ellenére, hogy a forgatáson történt halálos baleset miatt az ügyészség vádemelést tervez a színész ellen – írja az MTI.

2021 októberében a film egy jelenetének felvételekor az új-mexikói Santa Fében Baldwin véletlenül éles lőszerrel töltött revolvert használt, és lelőtte az operatőrt, Halyna Hutchinst, valamint megsebesítette a rendezőt, Joel Souzát.

Melinda Spadone, a produkció és Baldwin ügyvédje hétfőn közölte, hogy a forgatás folytatódik, Baldwin továbbra is Harland Rust szerepét játssza, és a sérüléséből felgyógyult rendező is tovább dolgozik a filmen. Továbbá az elhunyt operatőr férjét a produkció executive producereként alkalmazzák. A közlemény szerint az a cél, hogy a filmet befejezzék.

A Santa Fé-i kerületi ügyész csütörtökön jelentette be, hogy vádat akar emelni Hutchins halálával kapcsolatban Baldwin és a film fegyverekért felelős kellékese, Hannah Gutierrez-Reed ellen két rendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Baldwin októberben egyezségre jutott a Hutchins család által indított perben, amelynek értelmében az operatőr férje beszáll a film elkészítésébe, és a forgatás januárban folytatódik.

Baldwin tagadta, hogy felelősség terhelné a haláleset miatt, arra hivatkozott, hogy éles lőszernek semmi keresnivalója nem volt a forgatáson, és egyedül a fegyverek biztonságos kezeléséért felelős kellékes hibáztatható a történtekért.

A Santa Fé-i seriff hivatala még nem zárta le a nyomozást abban az ügyben, hogy hogyan került éles lőszer a revolverbe. Jogi elemzők szerint az ügyészségnek nehéz dolga lesz, ha el akarja érni Baldwin elítélését, anélkül, hogy bebizonyítaná, a színész tudhatott róla, hogy éles lőszer van a forgatáson. Egyes szakértők úgy vélik, vádalkut akarnak kötni Baldwinnal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik