A bankokat arra kötelezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy intézkedési tervet dolgozzanak ki a készpénzellátás biztosítására. A rendelet pontosan meghatározza, ezzel kapcsolatban miket tekint a jegybank kritikus infrastrukturális elemeknek. Az új szabályok számos változást is hozhatnak – írta az Azénpénzem.hu.
A portál szerint a magyarok 2008-as pénzügyi világválság idején sem vettek ki annyi pénzt a bankokból, mint amennyit a járvány miatti pánik idején. A részletes számokból kiderült, hogy ugyan valóban lehettek sorok a bankjegykiadó automatáknál (ATM), de igazán a bankfiókokban felvett pénz értéke nőtt.
Több olvasójuk is jelezte, érdemes vigyáznia annak, aki pénzt akar felvenni, mert nyugdíjfolyósítási napon „szárazra szívják” az ATM-eket. Ilyen jelzések pedig az idén is érkeztek hozzájuk. Az is előfordul, hogy a bankok trükköznek, így automatáik csak kisebb címletekben, illetve alacsonyabb mennyiségben hajlandóak bankókat kiadni – írták.
Úgy tűnik, az MNB első idei rendelete mintha minden lehetséges készpénzellátási gondot igyekezne kivédeni, például:
- A bankokat kötelezik arra, hogy intézkedési tervet dolgozzanak ki a készpénzellátás biztosítására.
Ebből a szempontból kritikus „infrastrukturális elemeknek” minősítik azokat a bankfiókokat, amelyekben a fiókhálózat egészénél magasabb az átlagos napi forint készpénzforgalom. Ugyanez a kitétel vonatkozik az ATM-ekre is.
- A posta is köteles felmérni és minősíteni a készpénzforgalma lebonyolításához kialakított fiókhálózatát az egyes postai fiókoknak a lakosság készpénzellátásában betöltött szerepének kritikussága szempontjából.
A minősítést pedig a bankoknak és a postának rendszeresen felül kell vizsgálnia. A készpénzforgalmazás zavartalan ellátását veszélyeztető kínálati esemény az MNB szerint a munkaerőhiány, de az informatikai gondok és persze a hálózat szűkítése is (tömeges volt tavaly a banki fiókbezárás és sok postahivatalt is becsuktak).
A rendelet szerint
- a bankok és a posta valamennyi állandó és mobil fiókjában köteles elvégezni a forintbankjegyek címletváltását és átváltását. A pénztár nélküli egységek akkor mentesülhetnek, ha 20 kilométeres távolságban van másik váltóhely.
A pénzváltással kapcsolatos díjakat és szabályokat is ismerteti a portál.
Az MNB a fióki pénztárak megszüntetésébe is beleszól. Az előírás szerint
- kizárólag abban az esetben dönthet a bank a pénztár megszüntetéséről, működésének korlátozásáról, ha a pénztár forgalma – legalább a tervezett változtatás időpontját megelőző 24 hónapot vizsgálva – trendszerűen, folyamatosan csökken, illetve a pénztári készpénzes fizetési műveletek szűk ügyfélcsoportra korlátozódnak, akik tagjai a készpénzes automaták használatára zökkenőmentesen átterelhetőek.
A jegybanki rendelet meghatározza azt is, hogy átlagosan hány ATM-et kell üzemeltetniük a bankoknak.