Nagyvilág

Szijjártó Péter természetesnek nevezte, hogy Magyarország a jövőben is az EU-ban marad

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A külgazdasági és külügyminiszter a CNBC-nek adott interjújában azt mondta, a folyamatos viták dacára, büszkék az uniós tagságra.

Szijjártó Péter cáfolta a CNBC riporterének felvetését, hogy a kormány legutóbbi nemzeti konzultációjával (az uniós szankciókról) szándékosan bosszantani akarta Brüsszelt. A miniszter – a közösségi oldalára is felkerült interjúban – azt mondta, az Orbán-kormány már több mint tizenkét éve van hivatalban, általában kikéri az emberek véleményét fontos ügyekben. A kormány kiáll Ukrajna mellett, elítéli a háborút, de a szankciók nem segítettek közelebb kerülni békéhez. Komoly félreértésnek nevezte, hogy az uniós pénzek miatt szavazták meg mégis a szankciókat, emlékeztetett rá, hogy az EU még mindig visszatartja a Magyarországnak járó forrásokat.

A pénzeket pedig politikai és nem jogi okok miatt tartják vissza, mert Brüsszel gyűlöli, hogy egy fősodorral szembemenő, jobboldali, hazafias, kereszténydemokrata kormány van Magyarországon immár több mint tizenkét éve, amely továbbra is sikeres.

Magyarország a szankcióknál mentességet harcolt ki magának a nemzeti érdekei szempontjából létfontosságú területeken, de a brüsszeli reakciók nyilvánvalóan kudarcot vallottak. Szijjártó Péternél a CNBC riportere kétszer is rákérdezett arra, hogy szerinte Magyarországnak a jövőben, hosszabb távon is EU-tagnak kell-e lennie, hiszen nemcsak a háborúról, hanem a jogállamiságról is vitázik Brüsszellel. A miniszter természetesnek nevezte, hogy Magyarország az EU-ban marad.

Büszke tagjai vagyunk az Európai Uniónak.

Szerinte a vita arról szól, hogyan lehet Európa erősebb. A magyar kormány a jövőt nem az Európai Egyesült Államokban látja, hanem abban, ha a tagállamok erősek. Az Orbán-kormány jobboldali, sikeres, ami mindenképpen szembemegy a fősodorral,

és Brüsszel ezt gyűlöli,

de a magyar emberek akaratát mindenkinek tiszteletben kell tartania: márpedig ők négy egymást követő parlamenti választáson a Fideszre szavaztak.

Erről szól a demokrácia: az emberek akaratának teljesítéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik