Gazdaság

Előbb-utóbb csökkenhetnek a lakáshitelek kamatai

Januárban elindultak lefelé a referenciakamatok, ez azonban a lakáshitelek árán még nem látszik. A nagy bankoknál beálltak a kamatok, így az ingatlanszerzés továbbra sem lett olcsóbb a kölcsönből vásárlóknak. Ha azonban tartósan alacsonyak maradnak a referenciakamatok, az a lakáshitelek árazására is ki fog hatni – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

December óta egyre kisebb mozgást látni a lakossági hitelek kamatainál. Míg az elmúlt hónapokban a havi legalább egyszeri, de sok esetben akár kétszeri emelés volt a jellemző, mostanra a nagybankoknál szinte megmeredtek a kamatok, kevés és a korábbiaknál sokkal kisebb a mozgás.

A lakáshitelek árazását leginkább befolyásoló referenciakamatok a hosszan tartó, folyamatos emelkedés után az ősszel óriási hullámvasutazásba kezdtek. A decemberi hullámhegyet januárban meredek zuhanás követte. A lakáshitelek jelentős részére ható BIRS néhány hét alatt több százalékkal csökkent:

  • az 5 éves BIRS az év eleje óta 11,09 százalékról 8,5 százalékra,
  • a 10 éves BIRS 9,6 százalékról 7,55 százalékra,
  • a 20 éves BIRS pedig 9,43 százalékról 7,44 százalékra mérséklődött, ami a tavaly júniusi szintnek felel meg.

Ezek a hektikus változások még nem érhetők tetten a jelzálogkölcsönök kamataiban, azok december óta szinte befagytak. Ha azonban a BIRS tartósan képes megálllapodni ezen a szinten vagy még csökken is, az előbb-utóbb jelentkezik az új lakáshitelek árazásában.

Addig maradnak az átlagosan 10 százalék körüli kamatok, ami egyben azt is jelenti, hogy a drasztikusan visszaeső hitelkereslet újraindulására is várni kell még.

Így változtak a hitelkamatok januárban

A 2023 eleji gyér mozgások óta a nagybankok közül egyedül az Erste nyúlt a kamataihoz, és új lakáshitelt is bevezetett. A Bank360.hu összesítése szerint rajta kívül csak a kisebb bankok hajtottak végre komolyabb kamatkorrekciókat.

Az Erste Bank a jelzáloghitelek kamatain módosított január 16-tól, de ami ennél is érdekesebb az igénylőknek, bevezetett a 20 éves kamatperiódusú, a futamidő végéig fix kamatozású lakáshitelt. Az ügyleti kamat ennél a konstrukciónál 11,27 százalék. Az 5 éves kamatperiódusú hitelek kamata 1 százalékponttal emelkedett, a 10 éves kamatperiódusnál pedig 0,15, illetve 0,50 százalékpont volt az emelés mértéke, az igényelt hitelösszegtől függően. A módosítás érintette a lakáscélú és a szabad felhasználású kölcsönöket, illetve a Minősített Fogyasztóbarát hiteleket is.

A Gránit Bank az elmúlt héten emelt a jelzáloghitelek kamatán, az alábbi feltételek január 10-től érvényesek:

  • az 5 éves kamatperiódusú hitelek kamata 0,40 százalékponttal,
  • a 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata pedig 0,50 százalékponttal lett magasabb.

A változás érintette a lakásvásárlásra, építkezésre, hitelkiváltásra felvehető kölcsönök, illetve a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatait is. Az ügyleti kamat így a Gránit Bank hosszabb időre fixálható jelzáloghiteleinél 9,59-12,37 százalék között van.

Az Oberbank általános csökkentést hajtott végre, a novemberi módosítások után már másodszor.

Van, aki ritkán emel, de akkor nagyot

A személyi kölcsönöknél az elmúlt időszakban egyetlen változás történt. A Provident személyi hitel feltételei utoljára július közepén változtak, a mostani módosítások pedig január 17-től lépnek életbe, az alábbiak szerint:

  • az 57 heti hitel kamata 3,49 százalékponttal,
  • 72 heti hitel kamata 3,51 százalékponttal,
  • 10 heti hitel kamata 3,48 százalékponttal,
  • 30 havi hitel kamata 3,47 százalékponttal emelkedett.

Az ügyleti kamat így mind a négy választható futamidő esetében 29 százalék fölé emelkedett, 29,36-29,51 százalék közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik