A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormany.hu oldalon nyilvánosságra hozott, a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló tanulmányában leszögezi: a Nyugdíjbiztosítási Alap az utóbbi néhány évben 600-700 milliárd forint körüli költségvetési hozzájárulást kívánt, 2011-ben pedig az állami nyugdíjrendszer 800 milliárd forintos hiánnyal zárt volna az Orbán-kormány 2010-es intézkedései nélkül.
A minisztérium hozzáfűzi, nemzetközi összevetésben is magasak a nyugdíjkiadások Magyarországon, s a romló demográfiai mutatók következtében egyre súlyosabbá válhat a probléma. A helyzet megoldása érdekében két területre fókuszál a kormány: a foglalkoztatottság növelésére és a népességfogyás megállítására.
A tárca megjegyzi azt is: a demográfiai mutatók alakulása mellett tovább nehezíti a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát az, hogy jelenleg a különböző szociális elemek túlzott jelenléte miatt a népesség nagy aránya részesül a törvényes nyugdíjkorhatár alatt is nyugdíjellátásban.
A minisztériumi tanulmány szerint a szociális kiadásoknak az állami kiadásokon belüli jelentékeny arányából következően megállapítható, hogy már viszonylag kis reformok is jelentősen befolyásolhatják az államháztartási folyamatokat.
A nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele és ezzel együtt az államadósság csökkentése érdekében már eddig is számos intézkedést hozott a kormány, de Magyarország megújulása érdekében ez a terület további reformra szorul – húzza alá a tanulmány.