Belföld

Megint új orvosi ügyeleti rendszert léptetnek életbe Hajdú-Biharban, ahol az országos próbamodell zajlik

MTI/Ujvári Sándor
MTI/Ujvári Sándor

Átalakítják Hajdú-Biharban azt az orvosi ügyeleti próbaprogramot, amire az országos rendszer újraszervezését alapozták volna – értesült a Népszava.

Szabad Zoltán, hajdú-bihari háziorvos, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke a lappal közölte, január végéig meghosszabbították a OMSZ Hajdú-Bihar vármegyei próbaprogramját.

Őt meglepte, hogy ebben a megyében is váltanak és megint új ügyeleti rendszert léptetnek majd életbe. Az átalakítás egyik súlyos problémájának ítélte, hogy sem a feladatot ellátó háziorvosok, sem a páciensek nem tudnak még semmit arról, hogy néhány hét múlva mi történhet, hogyan fordulhatnak segítségért baj esetén. 

Úgy tudja: a megye a pilotprogamban működtetett 24 ügyeleti pontjából az átalakítás után mindössze 10 olyan marad, ahol délután négytől este tízig lesz orvos. Este tíztől reggel nyolcig pedig csak öt helyen érhető majd el gyógyító. Ha az eddig kiszivárgott hírek igazak, akkor például a 30 ezer ember által lakott Hajdúböszörményben csak este tízig lesz elérhető az orvos, éjszaka már nem.

A rendszer kritikájaként említette azt az esetet, amikor egy hasmenéses beteg az éjszaka kellős közepén beállított a pilot-programként ismert ügyeletre, ahol nem orvos, hanem úgynevezett magasan képzett mentőtiszt fogadta a pácienseket, de ő nem írhatott gyógyszert. Ezért átküldte a beteget egy másik városba, a „legközelebbi” ügyeleti pontra, ahol volt orvos és ő írta fel a gyógyszert. Gyógyszertárat viszont az illető csak egy harmadik városban talált.

Szabad Zoltán szerint a betegek mellett igencsak sürgető lenne a háziorvosok tájékoztatása is. Az új rendszerben új feladatellátási szerződést is kell kötniük. Eddig ezt az önkormányzatokkal kötötték meg, a jövőben viszont az Országos Kórházi Főigazgatóság is szerződő félként bekerül az önkormányzatokkal megújítandó kontraktusokba.

A lap megkeresésére egyébként az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy a Hajdú-Bihar megyei modellprogram igazolta az egységes, OMSZ által koordinált ügyeleti rendszer előnyeit.

A jövőben országosan 81 járásnak lenne összesen 102 ügyeleti központja. Akad majd olyan járás ahol nem lesz ügyeleti pont. Több megyében a mostani csaknem tucatnyi orvosi ügyeleti pontból legfeljebb 3-4 maradna. Ám ahol marad ilyen pont, ott az adott járás háziorvosai, saját asszisztenseikkel is fogadnák az ügyeleti helyszínen a betegeket.

Kapcsolódó
Gyanúsan tökéletes lett a kísérlet – keveset tudunk a programról, ami alapján megváltoztatják a háziorvosi ügyeleti rendszert
Az ügyeleti rendszer alulfinanszírozottsága miatt az önkormányzatok többsége örömmel szabadulna meg a feladattól, ám egyelőre kevés az információ arról, valójában hogyan is sikerült az új rendszer – részben uniós pénzből finanszírozott – hajdúsági próbája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik