Sport

Kiütéssel nyert a Fradi és a Győr is a BL-ben

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A Ferencváros házigazdaként 37-26-ra legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szombaton Érden. Az FTC keretéből az egyaránt térdműtét után lábadozó Béatrice Edwige és Kovács Anett hiányzott.

Kevés hibával, gyors és pontos játékkal kezdett a házigazda (4-1), ezért a szlovénok már a nyolcadik percben időt kértek, de ettől sem változott a játék képe (8-2). Továbbra is rendkívül összeszedetten és eredményesen kézilabdázott a magyar csapat, a hatékony védekezést a túloldalon szinte mindig sikerült gólra váltania, ezért a 17. percben jött az ellenfél második időkérése. Ezt követően becsúszott néhány hiba, ezért egy ideig nem nőtt tovább a magyar csapat előnye, de Bíró Blanka bravúros védéseinek köszönhetően nem is csökkent. Az FTC végül váratlanul nagy különbséggel, kilenc góllal vezetett a szünetben.

A második felvonás elején már a tíz találatot is meghaladta a Ferencváros előnye, majd a Krim egy 4-1-es sorozatot produkált. A 43. percben Kisfaludy Anett ijesztő fejsérülést szenvedett, amikor ütközött Natasa Ljepojával, ezért kivált a játékból. A hátralévő időben mindkét együttesnek volt egy hármas gólszériája, de ekkor már csak a végső gólkülönbség volt a kérdés. Minden cserejátékos pályára került a hazaiaknál, a legtöbben be is találtak, csapatuk pedig meglepően simán nyert.

Klujber Katrin tíz, Emily Bölk és Angela Malestein hét-hét góllal, Bíró Blanka 15 védéssel zárt, a szlovénoknál Darja Dmitrijeva szintén tíz gólt lőtt.

11. forduló, A csoport

FTC-Rail Cargo Hungaria – Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 37-26 (19-10)

Szoros kezdés után indult be az ETO

A Győri Audi ETO KC 27-16-ra nyert a horvát Lokomotiva Zagreb otthonában. A vendégek keretéből Kari Brattset, Rü Unhi, Veronica Kristiansen és Jelena Despotovic hiányzott.

A meccs első negyede meglepően szorosan alakult, felváltva estek a gólok, majd egy 7-1-es sorozattal ellépett az ötszörös BL-győztes Győr, amely ekkor már támadásban és védekezésben is sokkal hatékonyabb volt ellenfelénél. A szünetben hat találat volt a különbség, a második félidőt pedig egy 4-0-s szériával kezdte az ETO, így a 35. percben már tízzel vezetett.

A Lokomotiva a második felvonás első 21 percében csupán egy akciógólt lőtt, ezt kihasználva a felszabadultan játszó vendégek tovább növelték előnyüket, és bár a folytatásban 3-0-s sorozatot produkáltak a horvátok, végül nem tudtak tízgólos hátrány alatt maradni.

A győri mezőnyjátékosok közül csak Anne Mette Hansen nem szerzett gólt, Ana Gros nyolcszor talált be, Silje Solberg ötven százalékos kapusteljesítménnyel (30 lövés/15 védés) zárt. A hazaiaknál Tena Petika szintén nyolc gólt lőtt.

1. forduló, B csoport

Lokomotiva Zagreb (horvát)-Győri Audi ETO KC 16-27 (8-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik