Belföld

Minden rendben van a Debrecenben gyárat építő cég szerint, melynek alapítóit házi őrizetbe vették Kínában

MTI / Czeglédi Zsolt
MTI / Czeglédi Zsolt

A debreceni gyártóüzemmel kapcsolatos munkálatok „a megszokott ütemben zajlanak tovább” – tudatta péntek este a kínai akkumulátorfólia-gyárat építő Semcorp, amelynek alapító tulajdonosait nemrég házi őrizetbe vették Kínában. A cég közölte azt is, hogy a tesztüzem várhatóan már az első negyedévében megindulhat.

Amint azt a 24.hu csütörtökön megírta, a milliárdos testvérpárra, Paul Xiaoming Lee-re és Tony Xiaohua Li-re még a múlt év végén csaptak le a kínai hatóságok. Azzal gyanúsítják őket, hogy titokban külföldre akarták vinni saját cégük tőkéjét. A Kínában zajló vizsgálatról Magyarországon korábban nem jelentek meg hírek, az intézkedések hatásait azonban a Külgazdasági és Külügyminisztérium már korábban vizsgálhatta. A tárca sajtófőosztálya a nyomozás magyarországi következményeit firtató kérdéseinkre ugyan nem válaszolt, azt azonban közölte, hogy a vállalattól kapott információk szerint nincs fennakadás a debreceni építkezésben.

A SEMCORP vezetősége tehát most megerősítette a magyar külügyi tárca által közölteket.

James Shih, a SEMCORP globális projektekért felelős alelnöke a következő nyilatkozatot tette:

Amint azt tavaly novemberben nyilvánossá tettük, üzleti tevékenységeink és terveink a csoporton belül a szokásos módon zajlanak. Ez magában foglalja a debreceni beruházásunkat is, ahol az építkezés és a berendezések telepítése tervünknek megfelelően folytatódik. Alig várjuk, hogy még ebben az évben megkezdhessük a próbatermelést.

A SEMCORP 2020 novemberében jelentette be 183 millió eurós projektjét, és 2021. szeptember 13-án kezdte meg első Kínán kívüli lítium-ion akkumulátorfólia-gyártó üzemének építését. A cég a közleményében azt írja, hogy a beruházás több mint négyszáznegyven munkahelyet teremt Debrecenben és környékén.

Ami a cégalapító testvérpárra vonatkozó vádakat illeti: a hírek szerint 1,4 milliárd dollárt, jelenlegi árfolyamon mintegy 520 milliárd forintot csatornáztak ki a Semcorp Csoportból. A két testvér és családjaik vagyonát összesen több mint 10 milliárd dollárra, azaz 3700 milliárd forintra becsülik, amivel a déli Jünnan tartományban ők a leggazdagabb vállalkozók, de országos szinten ez nem elég ahhoz, hogy bekerüljenek a leggazdagabb kínai milliárdosok százas körébe.

Az ügy részleteiről itt lehet többet megtudni:

Kapcsolódó
Kínában házi őrizetbe zárták a Debrecenben gyárat építő Semcorp alapítóit, a külügy szerint minden rendben
A milliárdos testvérpár állítólag ki akarta menekíteni Kínából a Semcorp pénzét.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a SEMCORP pontosítást kér, amely szerint a következő negyedévben még nem, de valamikor az év folyamán elindulhat a tesztüzem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik