Sport

„Meglátják, okozunk meglepetést!” – NB I-es kézissel vág neki a vébének az amerikai válogatott

Cesar Gomez / Jam Media / Getty Images
Cesar Gomez / Jam Media / Getty Images
Története során hétszer kvalifikálta magát világbajnokságra, de csak hatszor vett részt (két éve a covid miatt visszalépett) az Egyesült Államok férfi kézilabda-válogatottja, amely eddigi 25 mérkőzésének mindegyikét elveszítette. Idén azonban bravúrra készül a lengyel-svéd közös rendezésű tornán – többek között magyar segítséggel.

Az, hogy a sportág egyáltalán létezhet az Egyesült Államokban, önmagában csoda, ugyanis olyannyira lenézik a baseball, a kosárlabda és a jégkorong mellett, hogy akadtak olyan profi sportolók, akik úgy nyilatkoztak, csak az kézilabdázik, aki annyira ügyetlen, hogy máshová nem férne be.

Így aztán nem kisebb feladatra vállalkozott Robert Hedin, a svédek egykori klasszis játékosa, hogy a semmiből létrehoz valamit. Az 56 éves szakember játékosként Európa-bajnok (1994), kétszeres olimpiai ezüstérmes (1992, 1996) és világbajnoki bronzérmes (1993) volt, klubedzősködése mellett 2008 és 2014 között a norvég férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott.

2018-ban éppen munkát keresett, amikor felesége meglátott egy üzenetet a Facebookon, amelyben az Egyesült Államok szövetsége szövetségi kapitányt keresett. Hedin nem sokat tudott az amerikai kézilabdáról, de hagyta, hogy felesége vezesse.

Megírták a jelentkezést, két interjúval később pedig már a svédé volt az állás.

Döbbenet a válogatókon

„Nem lehet összehasonlítani a lehetőségeket egy profi csapatnál végzett tevékenységgel, de egy pillanatig sem bánom. Ez a munka olyan helyekre vitt, ahová egyébként soha nem jutottam volna el kézilabdával” – mesélte a svéd Dagens Nyheter napilapnak a szakember, aki a múlt héten a norvég Fjellhammer csapatához is aláírt, mert hiányzott már neki a napi klubmunka.

Azt mondta, lehet, hogy az Egyesült Államok nagyszerű lehetőséget kínál a sportban is, de a kézilabdát nagyon kevesen ismerik. Akadnak ugyan regionális szintű ligák, de a színvonal általában alacsony. A hazai játékosok felkutatása érdekében Hedin válogatott táborokat szervezett, de meglepő tapasztalatokkal gyarapodott.

Egy srác tizenegy órát vezetett autóval, hogy részt vegyen egy válogatáson. Megkérdeztem, mennyit kézilabdázott, mire azt válaszolta, semennyit, de láttam a sportágat a tévében, és olyan embernek tartja magát, aki gyorsan tanul

– mesélte megdöbbenve.

Ennyire azért nem szerette volna az alapoknál kezdeni, ehelyett főleg olyan játékosokat keresett Európában, akik kettős állampolgársággal bírnak, és komolyabb ligákban szerepelnek. Széles kapcsolatrendszerén keresztül kapott tippeket, de hirdetett a szaksajtóban és a német újságokban is.

2028-ig megvan a fejlődés lehetősége

Most úgy gondolja, hogy összeállt egy válogatott, amely elkezdheti a világbajnokságot, de ahhoz, hogy a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) álma valóra váljon, és a sportág teret nyerjen az Egyesült Államokban, ahhoz az országnak meg kell kezdenie a saját játékosok kitermelését. Szerinte késő az egyetemi szinten elkezdeni, ehhez 13-14 évesen már kellő alapokkal kellene rendelkezni.

Ugyanakkor az érdeklődés megnőhet azzal, hogy az USA, mint rendező ország már készen áll a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, emellett az IHF a 2025-ös és a 2027-es világbajnokságra is szabadkártyát biztosít a válogatott számára.

Ami a bő keretet illeti, valóban csak három olyan játékos akadt, aki az Egyesült Államokban játszik. Ugyanakkor Németországból, Svédországból, Dániából, Franciaországból, sőt a Budai Farkasok kapusa, Merkovszki Pál révén a magyar NB I-ből is akad légiós.

Az egyik kulcsembere a 30 éves beállós, Drew Donlin, aki az elmúlt két szezonban a spanyol Bajnokok Ligájában szereplő Ademar Leonban játszott, sokat nagyot fejlődött, de vissza kellett érnie Los Angelesbe, ahol műholdas rendszerek fejlesztésén dolgozik. Ugyanakkor reméli, hogy a következő szezonban visszatérhet az európai kézilabdába.

„Álmodom az olimpiáról. Van egy kis esélyünk a 2024-es párizsi játékokra, de meg kell nyernünk a pánamerikai bajnokság kvalifikációját. Valószínűleg nehéz lesz, de sosem lehet tudni” – mesélte.

„Senki se lepődjön meg!”

Érdekes és fontos alakja a válogatottnak a másik beállós, Domagoj Srsen, aki jelenleg a horvát RK Metkovicot erősíti, de korábban játszott az RK Zagrebben (amellyel megnyerte a SEHA Ligát), majd a fehérorosz Meskov Bresztben és a német Hannoverben).

Az Index.hr-nek azt mesélte, ugyan New Yorkban született, de ott csak ötéves koráig élt a családjával. Kétszer szerepelt a horvát utánpótlás-válogatottban, ám mivel később nem kapott meghívást, úgy döntött, hogy annak az országnak a válogatottját választja, ahol született. Mindent elmond az amatörizmusról, hogy 12 évvel ezelőtt egy internetes alkalmazáson keresztül került kapcsolatba az Amerikai Kézilabda Szövetséggel…

„Két lábbal a földön állunk, tudjuk, hogy Horvátországot vagy Egyiptomot gyakorlatilag lehetetlen legyőzni. Az teljesen más dimenzió. De abban hiszünk, hogy Marokkóval játszhatunk egy jó meccset. Nem vagyunk rossz csapat, három éve együtt játszunk, nagyon jól ismerjük egymást. Remek játékosaink vannak Norvégiában, Dániában, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Magyarországon. Igaz, hogy többségük a második-harmadik ligában szerepel, de mind olyan srácok, akik hozzám hasonlóan amióta az eszüket tudják, kézilabdáznak.

Meglátják, okozunk majd meglepetést ezen a vébén, szóval senki se lepődjön meg, ha ilyesmi történik.

Magyar utánpótlásból az amerikai válogatottba

Az amerikai válogatott tagjaként ott lesz a tornán Merkovszki Pál, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója is, aki az utolsó félévét kezdi az intézményben sport- és rekreáció-szervezés szakon.

„Ez lesz pályafutásom első felnőtt világversenye, nagyon várom már a meccseket. Ami az amerikai válogatottat illeti, nos, a játékosok többsége hozzám hasonlóan európai származású, kettős állampolgár, Németországban és Skandináviában kézilabdázó csapattársaim is vannak. Igyekszünk apránként haladni a fejlődés útján, elsődleges célunk a továbbjutás az első csoportkörből” – idézte a sportolót a TF oldala.

„Nem vagyunk a horvátok és az egyiptomiak szintjén, ezt be kell látnunk, Marokkóval azonban ki-ki meccset játszhatunk a továbbjutásért, egy sikerrel el is érhetjük célunkat. A győzelem sporttörténelmi jelentőségű lenne, amerikai válogatott ugyanis még sohasem nyert mérkőzést kézilabda-világbajnokságon. Izgatottan várjuk a viadalt. És már előre is tekinthetünk, hiszen 2025-ben és 2027-ben egyaránt szabadkártyával indulhatunk majd a vb-n, a nagy dobást azonban 2028-ra, a Los Angeles-i olimpiára tervezzük, ezért dolgozunk” – tette hozzá.

Az interjúból az is kiderült, hogy ugyan korosztályos szinten képviselte Magyarországot világ- és Európa-bajnokságokon, sőt ifjúsági olimpián is, nem hezitált, amikor felmerült a váltás lehetősége.

Nem éreztem magamban annyit, amennyi elég lett volna, hogy kiszorítsam Mikler Rolandot vagy Székely Mártont a válogatott kapujából.

Jött a lehetőség Amerikából, s megragadtam. Éltem a bizalommal, én vagyok az amerikai válogatott első számú kapusa, és most a világbajnokságra készülök.”

Felkészülés vereségekkel

A csapat a múlt héten a norvégiai Golden League-en lépett pályára, ahol a házigazdától 43-26-ra, Portugáliától 39-27-re, míg Brazíliától 27-22-re kapott ki.

Ugyanakkor Robert Hedin arra is panaszkodott, hogy a csapat mindössze egyszer tudott közösen edzeni a torna előtt, és bár háromszor kikaptak, tapasztalatlan játékosai sokat tanultak a képzett ellenfelektől.

Ha az amerikaiaknak sikerülne a bravúr és a csoportból való továbbjutás, úgy a középdöntőben Dánia, Belgium, Bahrein és Tunézia közül kapnának három újabb riválist.

Az Egyesült Államok 18 fős vb-kerete

Kapusok: Rene Ingram (TG Landshut, német), Merkovszky Pál (Budai Farkasok), Nicolas Robinson (San Francisco CalHeat, amerikai)
Balszélsők: Nikolas Zarikos (ESN Vrilissia, görög), Sam Hoddersen (HSG Rodgau Nieder-Roden, német), Amar Amitovic (RK Krivaja Zavidovici, bosnyák)
Balátlövők: Aboubakar Fofana (Angers, francia), Gary Hines (SG Langenfeld, német)
Irányítók: Alex Chan (Club Cisne de Balonmano, spanyol), Ian Hueter (TSV Bayer Dormagen, német)
Beállósok: Andrew Donlin (San Francisco CalHeat, amerikai), Domagoj Srsen (RK Metkovic, horvát), Patrick Hueter (TSV Bayer Dormagen, német), Paul Skorupa (HSG Krefeld, német)
Jobbszélsők: Ty Reed (New York Athletic Club, amerikai), Maximillian Binderis (IFK Tumba HK, svéd)
Jobbátlövők: Jonas Stromberg (Lugi HF, svéd), Jakob Rysgaard Christiansen (Ajax Köbenhavn, dán)

 

Az amerikai válogatott csoportmeccsei:
Január 13., péntek
18.00: Marokkó–Egyesült Államok

 

Január 15., vasárnap
20.30: Horvátország–Egyesült Államok

 

Január 17., kedd
18.00: Egyesült Államok–Egyiptom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik