Gazdaság

3 ezer új munkahely a kis- és középvállalkozásoknál

Összesen 372 kis- és középvállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást 3095 új munkahely kialakításához.

A Nemzetgazdasági Minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A támogatás egyúttal 5881 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglevő létszámukat is megtartják további két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek beszerzését és új létesítmények építését segíti.

Az előző évekhez képest idén több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot. A támogatási igény több mint kétszeresen haladta meg a rendelkezésre álló keretösszeget.

A közlemény szerint körültekintő tervezéssel, átgondolt pályázati kiírással el lehet érni, hogy a források valóban oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rá.

A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő magyar kkv-k, ezen belül is azok, amelyek jellemzően álláskeresők alkalmazásával valósítják meg a beruházást.

A nyertesek listája a kormányportálon érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik