Nagyvilág

Továbbra is őrizetben a hatéves fiú, aki hasba lőtte a tanárát

A virginiai Newport Newsban hasba lőtte tanárnőjét egy hatáéves diák a múlt hét végén. A 25 éves nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A történtek után néhány órával a rendőrség csak annyit közölt, hogy a fegyver nem véletlenül sült el.

A Washington Post azóta kiderített néhány részletet az ügyről, pontosabban a szemtanúként jelenlévő egyik diák édesanyja részletezte a lapnak, hogy mi történt pontosan az osztályteremben. A nő elmondása szerint a gyerekek épp a következő órára készültek, amikor az elkövető diák előhúzta a fegyvert a táskájából és a tanárnőre szegezte. A nő el akarta venni a pisztolyt a gyerektől, aki azonban meghúzta a ravaszt. A tanárnőt a kezén keresztől a hasán érte a lövés, súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de azóta javult az állapota.

A lövés után csak annyit mondott a többi diáknak, hogy fussanak.

A hatéves elkövető azóta is őrizetben van, ugyanakkor nem valószínű, hogy egy ennyire fiatal gyerek ellen eljárást fognak indítani. Szülei vagy gondviselői ellen azonban vádat emelhetnek, ha bizonyítást nyer, hogy a fegyver otthonról való volt. Arról ugyanis továbbra sincs hír, hogy miként kerülhetett a töltött pisztoly a gyerekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik