Sport

Újabb nagy név mondta le az Australian Opent

Robert Prange/Getty Images
Robert Prange/Getty Images

A női teniszezők világranglistáját korábban vezető japán Oszaka Naomi sem vesz részt a január 16-án kezdődő Australian Openen.

A 25 éves teniszező pályafutása során eddig négy Grand Slam-címet nyert, 2018-ban és 2020-ban a US Openen, 2019-ben és 2021-ben az Australian Openen nem talált legyőzőre. Az idei tornára ugyan nevezett, de a korábbi világelső állítólag nyomtalanul eltűnt,

  • Ausztrál hírek szerint a helyi szövetségnek – többszöri próbálkozás ellenére – sem sikerült kapcsolatba lépnie Oszakával,
  • ugyanakkor a The Guardian értesülései szerint a közelmúltban egy Los Angeles-i pilatesstúdióban tűnt fel,
  • egy múlt szerdai Instagram-bejegyzés szerint még Párizsban volt.

Oszaka 2022 szeptembere óta nem teniszezett, akkor a hazai, tokiói tornán előbb úgy verte az ausztrál Daria Saville-t, hogy ellenfele pár perc és az első játék után feladta a mérkőzést. A következő fordulótól aztán a japán játékos lépett vissza térdsérülés miatt. Ez a sérülés úgy tűnik, hogy nem javult, mert erre hivatkozva lemondta a Melbourne-i tornát Oszaka.

A japán játékos már a sokadik húzónév, aki nem vállalja az indulást, a nőknél korában a román Simona Halep és az amerikai Venus Williams jelezte már visszalépését, a férfiaknál pedig a spanyol világelső Carlos Alcaraz nem lehet ott a mezőnyben kényszerű okok miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik