Nagyvilág

Több száz ház süllyedt meg egy indiai városban

Ajay BHATT / AFP
Ajay BHATT / AFP

Leállítottak minden építkezést, és százakat telepítenek ki a Himalája indiai részén fekvő Dzsosimath városból, miután talajsüllyedés miatt összedőlt egy templom, és több mint hatszáz házon jelentek meg repedések – közölték szombaton helyi vezetők az MTI szerint.

Az Uttakhand államban található Dzsosimath város lakói először arról számoltak be, hogy repedések keletkeztek a házuk falán, különösen a 2021. évi árvizek után. Péntek éjjel összeomlott egy templom. Senki sem sérült meg, a környékben lakókat egy nappal korábban kimenekítették.

Himansu Khurana járási vezető elmondta, hogy több mint hatvan családot helyeztek el ideiglenes menhelyeken. Médiajelentések szerint a kitelepítendő családok száma a hatszázat is elérheti.

Randzsit Szinha katasztrófavédelmi vezető szerint a repedések közvetlen oka feltehetően a vízelvezető rendszer hibája, ami miatt a víz átszivárgott a házak alá, így süllyedtek meg.

A kormány félévig havonta négyezer rúpia (majdnem 19 ezer forint) támogatást nyújt a Dzsosimathban fedél nélkül maradtaknak. A templomáról ismert, 1890 méter magasan fekvő városnak 25 ezer lakója van, akik most elveszítik fő bevételi forrásukat, a hindu zarándokokat és utazókat – közölte Himansu Khurana.

Az Újdelhitől 490 kilométerre északkeletre fekvő Dzsosimathon át vezet az út Badrinathba és Kim Kund Szahibba, a híres hindu és szikh kegyhelyekre. A nagy számú zarándok és turista érkezése miatt jelentős építkezések és autópálya-fejlesztések kezdődtek a városban.

2013-ban pusztító esőzés volt a térségben, a hirtelen lezúduló nagy csapadéknak számos halálos áldozata volt, 2021-ben pedig áradások sújtották a környéket. Szakértők szerint az éghajlatváltozás okozta gyors gleccserolvadásnak szerepe van a régiót sújtó ismételt katasztrófákban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik