Élet-Stílus

Nem árulja el a babájuk nemét a párjának, mert a férfi nem volt ott az ultrahangon

A leendő apuka szerint, mivel nem ő hordja ki a babát, nem is kell elmennie az orvosi vizsgálatra.

Egy állapotos nő nem árulja el a születendő babájuk nevét a párjának, mert a férfi az orvosi vizsgálat helyett inkább elment enni az egyik barátjával – írja a LADbible.

A nő a Redditen írt a problémájáról, egyben megkérdezte, jól tette-e, hogy nem mondta el párjának születendő gyermekük nemét.

Azt írta, hogy párjával izgatottan várják gyermekük érkezését, de a férfi rendszeresen lemondja a kontrollokat.

Hol a foci, hol az ital, hogy valami baráti társasjáték miatt nem jelenik meg. A válasz mindig az, hogy „nem én hordom ki a babát, miért kell veled elmennem a dokihoz?”

– írta a kismama, aki sokáig tűrt, aztán amikor a párja legutóbb ultrahang helyett inkább elment fish and chipset enni a barátjával, tele lett nála a pohár, bár megpróbálta visszafogni magát.

Elég dühös voltam, de nem csináltam belőle nagy felhajtást. Elmentem inkább az anyámmal

– írta a nő, aki hozzátette, párja azt kérte, írja meg neki sms-ben, hogy fiú vagy lány a baba. Üzenetet küldött neki, felhívta, de a nő nem reagált.

A férfi ideges is volt, amikor hazaért, követelte a nőtől, hogy mondja el neki a gyermekük nemét, erre a nő elárulta neki, miért nem tudhatja meg.

A férfi éretlennek nevezte, amiért egy kihagyott találkozó miatt így bünteti a nő, és hozzátette, hogy apaként joga van mindent tudni a gyerekéről.

A leendő apuka elmondta a családjának is, hogy mi történt, ami után a rokonok elkezdtek nyomást gyakorolni az anyukára, a férfi pedig megkereste az orvost, hogy megkapja az eredményt, de ott sem járt sikerrel.

Szakítanék a barátommal, ha megtudnám, hogy a fish and chips-et előnyben részesíti a feleségével és a baba orvosi vizsgálatával szemben!

– írta egy kommentelő a Redditen, ahol a többség a támogatásáról biztosította a kismamát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik