Gazdaság

Felére csökkent a negyedévi banki profit

Összesen 61,51 milliárd forint maradt adózás után a kasszában - írja a keddi Világgazdaság.

A Napi Gazdaság ugyanakkor megállapította, hogy a kereskedelmi bankok az idei első negyedévben 21,3 százalékkal több adózatlan profitot értek el a tavalyi egész évihez képest.

A negyedévi profitcsökkenés oka a különadó mellett a visszaeső jutalékbevétel, valamint az, hogy a – szintén különadóval sújtott – leánycégekből is kevesebb osztalékot lehetett kivenni.

A mérlegfőösszeg alapján kivetett közteher a szektor növekedésének sem kedvez, a bankok mérlegfőösszege annak ellenére is csökkent tavaly óta, hogy a svájci frank drágult, így az alpesi devizában nyilvántartott állomány elvileg nőhetett.

A kamateredmény 2010 első negyedévéhez képest 4,6 százalékkal nőtt ugyan (a korábbi években 12 százalékot meghaladó volt a dinamika), de jutalékból ugyanebben az időszakban 18 százalékkal kevesebb hasznot tudtak realizálni a hitelintézetek. A szokásos üzleti tevékenység eredménye összességében 38 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit. Ezzel párhuzamosan viszont a működési költségek enyhén nőttek.

A csökkenő aktivitást mutatja, hogy a hitelek állománya 5 százalékkal zsugorodott, és a betéteké is mérséklődött valamelyest. A fennálló kölcsönök között ugyanakkor egyre több a problematikus, az állomány ötödénél vannak kisebb-nagyobb megcsúszások, a kilencven napon túl lejárt hitelek aránya 8,6 százalék, de a háztartásoknál és a vállalatoknál meghaladja a 10 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik