Gazdaság

Befagyasztották a bankok a hitelkamatokat 2023-ra

Több mint egy évet kell visszalapozni a naptárban, hogy olyat lássunk, amit 2023 január elején: egyetlen nagybank sem hajtott végre számottevő általános kamatemelést sem a személyi kölcsöneinél, sem a lakáshiteleinél. A 2022-t jellemző folyamatos hiteldrágulás megállt, vissza azonban még nem fordultak a kamatok, csökkenésre csak néhány példa van – olvasható a Bank360 összefoglalójában.

Mint megjegyezték, a jegybanki alapkamat szeptember vége óta változatlan, jelenleg is 13 százalékon áll, a piac számára a valódi irányadó kamatot jelentő egynapos betéti kamat pedig október közepe óta 18 százalék. Utóbbi bevezetése után a bankközi kamatok tovább emelkedtek, és a tetőpontjukat október végén, november elején érték el. Ezt mindössze egy néhány hétig tartó csökkenő tendencia követte, ami után ismét emelkedni kezdtek a banki hitelkamatokat befolyásoló mutatók. A 12 havi BUBOR jelenleg 15,25 százalékon áll, a lakáshitelekre ható 20 éves BIRS pedig ugyan november végén már 8 százalék alá is benézett, január elején azonban ismét meghaladta a 9,4 százalékot. A csökkenés tehát nem tudott tartóssá válni, és ezt a még továbbra is felfelé ívelő infláció sem segíti.

A hitelek folyamatos drágulása őszre a mélybe lökte a keresletet: a lakosság évek óta nem volt annyira óvatos a hiteligényléssel, mint az elmúlt negyedévben. Tavaly novemberre tízéves csúcsra értek a lakáshitelkamatok, a felvett lakáskölcsönök volumene pedig ötéves mélypontra esett vissza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint.

A sorozatos emelések után csak decemberben jött az enyhülés

2022 a kamatemelések éve volt, egészen november közepéig minden hónapban legalább egyszer, de inkább kétszer is jelentős növeléseket tettek közzé a bankok. Ha csak az alapkamat és az irányadó kamat csúcsát hozó októberig tekintünk vissza, akkor is azt látjuk, hogy ebben a hónapban szinte minden bank emelt a jelzáloghitelek kamatain, sőt több nagybank is volt, ahol egy hónapon belül kétszer is hozzányúltak a hitelek árához. Akkor az OTP és a K&H a hónap elején és közepén is közölt kamatemelést. Rajtuk kívül növelte még a jelzáloghitelek kamatait a Raiffeisen, a CIB, illetve a közelgő összeolvadásuk miatt már hónapok óta összehangolt lépő Takarékbank és MKB is – olvasható a közleményben.

Novemberben sem tört meg az emelések lendülete, igaz, az OTP ugyan már nem lépett, de szinte mindenki más igen. A fentiek mellett az Erste egy hó eleji emelés után végül lefelé is korrigált, illetve már a Raiffeisennél is történt egyes kölcsöntípusoknál kamatcsökkentés, az UniCredit viszont még behozta a lemaradását. Decemberben elején a Raiffeisen zárta az emelési sort, azóta azonban szinte befagytak a kamatok a jelzáloghiteleknél. A kis hitelintézetek közé tartozó MagNet Bank elsőként már jelentős, a teljes termékpalettát érintő kamatcsökkentést hajtott végre.

A személyi hitelek kamatváltozásai is lassulnak

A személyi kölcsönöknél is nagy volt a mozgás ősszel – hívja fel a figyelmet a Bank360. Októberben jelentősen emelt a K&H, a CIB, az Erste, az UniCredit, az OTP, valamint az MKB és a Takarékbank is. Utóbbi háromnál novemberben nem volt módosítás, a többiek pedig tovább emeltek, kiegészülve a Cofidisszal és a MagNettal. Az év utolsó hónapjában már a személyi kölcsönöknél sem történt nagy változás: egyedüliként a Cetelem emelte a fogyasztóbarát személyi hitelek kamatát, az OTP és az Erste viszont már csökkentett ugyanennél a hiteltípusnál.

Az év eleje sem hozott jelentős kamatcsökkentést

A hitelek drágulása tehát decemberre látszott megállni, és ezt erősítik a 2023 eleji történések is. Januárban eddig mindössze néhány nagybank módosított a feltételein, általános nagyobb kamatemelést közülük már senki sem hajtott végre – jegyzi meg az összefoglaló.

Az Erste a december után ismét csökkentett egy kicsit a kamatokon, ami a fogyasztóbarát személyi kölcsön mellett érintette a fix 15 éves kamatperiódussal felvehető jelzáloghiteleket is. A csökkenés mértéke 0,16 százalékpont volt. Az OTP szintén kis mértékben, 0,09 százalékponttal mérsékelte a fogyasztóbarát személyi hitel kamatát. Mellettük a K&H Bank módosított még általánosabban: a fogyasztóbarát lakáshitelek kamata 10-20 bázisponttal csökkent, függően a felvett hitelösszegtől, a választott kamatperiódustól, futamidőtől, illetve az igazolt jövedelemtől.

Az általános kamatcsendben az számított egyedül jelentősebb lépésnek 2023 elején, hogy az OTP a végig fix minősített fogyasztóbarát lakáshitelének az értékesítését felfüggesztette. Az OTP október vége óta már csak végig fix kamatú lakáshitelt értékesít csak a nem kamattámogatott konstrukciókból, amelyek közül a többi a mostani lépés után is megmarad – zárja a közleményt a Bank360.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik