Franco Zeffirelli 1968-as Rómeó és Júliájának két főszereplője, Olivia Hussey és Leonard Whiting, több mint 500 millió dollárra perli a Paramount stúdiót, amelyet szexuális bántalmazással és csalással vádolnak. Hussey a film forgatásakor 15, Whiting pedig 16 éves volt, és Kaliforniában benyújtott keresetükben azt állítják: Zeffirelli eredetileg megígérte nekik, hogy a forgatás utolsó napján felvett ágyjelenetben bőrszínű alsóneműt ad rájuk.
Azon a reggelen azonban úgy döntött a rendező, hogy mégse viseljenek semmit, de biztosította a tinédzser színészeket, hogy úgy állítják be a kamerát, hogy ne látszódjanak meztelenül. A kereset szerint a 2019-ben elhunyt Zeffirelli ezzel átverte őket, hiszen tudtukon kívül mégis úgy alakította a dolgokat, hogy feltűnnek a filmben meztelenül: Whiting feneke és Hussey fedetlen mellei is láthatóak.
Nem az történt, amit ígértek nekik. Bíztak Francóban, és 16 évesen, színészként elhitték, hogy nem fog visszaélni ezzel a bizalommal. Franco a barátjuk volt, és őszintén, mit tehettek volna 16 évesen? Nem voltak lehetőségeik. Nem volt MeToo
– mondta Tony Marinozzi, a két brit színész menedzsere.
A kereset szerint Hussey és Whiting komoly lelki fájdalmat és érzelmi gyötrelmet szenvedett el a film bemutatója óta eltelt 55 évben, és munkalehetőségektől is elesett emiatt. Hiába volt hatalmas áttörés számukra a Rómeó és Júlia, nem igazán tudtak karriert építeni erre a sikerre. Szerintük Zeffirelli és a stúdió eljárása nemcsak etikátlan volt, de jogsértő is, ugyanis kiskorúakról meztelen képeket bemutatni és terjeszteni bűncselekménynek számít. Azért épp most nyújtották be a keresetet, mert Kalifornia államban átmenetileg felfüggesztették az elévülését a gyerekekkel szembeni szexuális bántalmazásokkal kapcsolatos ügyeknek.
Hussey egy pár évvel ezelőtti interjúban még így nyilatkozott az ominózus jelenetről:
Korábban senki nem csinált ilyet az én koromban. A film igényelte ezt
– mondta 2018-ban a Varietynek, és ugyanabban az évben a Fox Newsnak is arról beszélt, hogy Amerikában ez akkoriban még tabunak számított, de a meztelenkedés addigra már bevett volt az európai filmben:
Nem volt olyan nagy ügy. Leonard pedig egyáltalán nem volt szégyenlős. A felvétel közepén teljesen megfeledkeztem róla, hogy nincs rajtam ruha.