Nagyvilág

Trükköznek a kereskedők az euró átváltásával a miniszter szerint

Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Horvátország január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. Az MTI tudósítása szerint a legtöbb kereskedelmi lánc felfelé kerekítette az árakat az átváltás során, de nem csak a kereskedők, hanem a vállalkozók és a különböző szolgáltatók is, akik 10-15 százalékkal emeltek a díjaikon.

– A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat – panaszkodott Davor Filipovic gazdasági miniszter, a kereskedelmi láncok vezetőivel tartott találkozót követően.  A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: az infláció 13,5 százalék, amire legnagyobb hatással az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára van hatással.

“Mindenkinek mondom, aki az állampolgárok rovására akarja felhasználni az átváltást, hogy ez nem fog működni” – jelentette ki a politikus, aki hozzátette: partnerként tekintenek a kiskereskedelmi láncokra, és jóhiszeműen jártak el, de erre nem számítottak. Elmondása szerint egy találkozón megkérdezett kereskedőket arról: miért nem csökkentették az árakat, miután az üzemanyagok ára olcsóbb lett, miért nem hat az áraikra, hogy Szlovéniában az elektromos áram ára 60 százalékkal drágább, mint Horvátországban. Szavai szerint egyik kérdésére sem kapott választ.

A miniszter bejelentette, hogy kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztóvédelmi szervezetek már a terepen vannak, és hamarosan pontos jelentést adnak. A lehetséges lépésekkel kapcsolatban elmondta: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatti úgynevezett feketelistától az árak széles körű befagyasztásáig, minden terítéken van.

“A válság terhét mindenkinek viselnie kell” – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy a válságban valaki a nyereségét próbálja meg növelni az állampolgárok terhére.

(A fenti fotó jobb oldalán látható Davor Filipovic Orbán Viktor magyar és Robert Golob szlovén kormányfő társaságában az északkelet-szlovéniai Cirkovcében, a Cirkovce-Pince magasfeszültségű távvezeték átadóünnepségén 2022. december 2-án.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik