Pinchas Goldschmidt szerint a zsidóknak el kell hagyniuk Oroszországot, amíg tehetik, mielőtt bűnbaknak kiáltják ki őket az ukrajnai háború okozta nehézségek miatt.
„Ha visszatekintünk az orosz történelemre, amikor a politikai rendszer veszélybe került, azt láthattuk, hogy a kormány megpróbálta a tömegek haragját és elégedetlenségét a zsidó közösség felé terelni. Láthattuk ezt a cári időkben és a sztálini rezsim végén is” – mondta a Guardiannek.
A rabbi szerint látható, hogy Oroszországban újra növekszik az antiszemitizmus most, hogy Vlagyimir Putyin vezetésével az ország egy „újfajta Szovjetunióvá” válik. Úgy látja, lépésről lépésre egy új vasfüggöny ereszkedik le, ezért a legjobb lehetőség a zsidóság számára az ország elhagyása.
Goldschmidt júliusban mondott le posztjáról, és hagyta el Oroszországot, miután nem volt hajlandó támogatni az ukrajnai inváziót.
Nyomást gyakoroltak a közösség vezetőire, hogy támogassák a háborút, én pedig megtagadtam ezt
– mondta.
Az elmúlt száz évben több tízezer oroszországi zsidó vándorolt ki Európába és Amerikába, újabban Izraelbe. Az 1926-os népszámlálás szerint 2 millió 672 ezer zsidó élt az akkori Szovjetunióban, 59 százalékuk Ukrajnában. Mára mindössze 165 ezer zsidó maradt a 145 milliós összlakosságból.
Goldschmidt úgy véli, hogy a háború kezdete óta közülük is 25-30 százalék elhagyta az országot, vagy ezt tervezte, bár mostanra már kevés járat indul Moszkvából, és egy Tel-Avivba tartó repülőgépre a jegy ára megnégyszereződött, mostanra körülbelül kétezer dollár (750 ezer forint). A kivándorlást nagymértékben felgyorsította a szeptemberben bevezetett mozgósítás is.
A rabbi beszélt az ukrajnai helyzetről is, ahol az antiszemitizmusnak szintén hosszú története van a 19. század végi pogromoktól a második világháború alatti náci mészárlások elősegítéséig. Az előzmények ismeretében Goldschmidt figyelemre méltónak találja, hogy a zsidóságát nem titkoló Volodimir Zelenszkijt a szavazatok több mint 70 százalékával választották meg Ukrajna elnökévé.
Goldschmidt azt is megjegyezte, hogy nemcsak az oroszországi zsidóknak kell bizonytalan jövővel szembenézniük, hanem az Egyesült Államokban is erősödött az antiszemitizmus. „Az Egyesült Államokban élő zsidók sok éven át azt hitték, hogy Amerika kivételes hely. (…) Mégis az elmúlt három évben több támadás érte a zsidókat ott, mint Európában” – jegyezte meg.
A hónap elején 23 ország 53 városának polgármesterei találkoztak Athénban, hogy megvitassák, hogyan lehet küzdeni az antiszemitizmus előretörésével szemben. „Meg kell állítanunk azokat az erőket, amelyek belülről próbálják elpusztítani Európát” – mondta a rabbi. „Kezdetben, amikor olyan támadások voltak a zsidó iskolák ellen, mint a toulouse-i, az emberek azt hitték, hogy ez zsidó probléma. De a Charlie Hebdo, a nizzai támadás és a berlini karácsonyi vásár után Európa megértette, hogy ez nem zsidó probléma, hanem ez európai probléma” – fogalmazott.