Belföld

Két hónappal hamarabb, januárban átadják a Deák téri és Ferenciek terei a metróállomásokat

BKV Zrt.
BKV Zrt.

“Hamarosan átadjuk a megújult és akadálymentes Deák Ferenc tér és Ferenciek tere állomásokat” – írta a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt, amelyben egy képgalériában is bemutatják meg az átadás előtti állapotot. Az eredetileg 2023 márciusára tervezett átadás a felújítási munkafolyamatok átütemezésével két hónappal korábban, már januárban megtörténik. A BKV Zrt. kezdeményezésére a kivitelezők partneri együttműködésével valósulhat meg az előrehozott nyitás.

A Deák Ferenc tér az M3 metróvonal legforgalmasabb állomása, ami egyben fontos közlekedési csomópont és szintén kiemelt forgalmú a városközpontban elhelyezkedő Ferenciek tere állomás is. Mindkét megállóhely megnyitásával jelentősen könnyebbé válik az utasok és a közúton közlekedők helyzete is. A Kőbánya-Kispest végállomás és Deák Ferenc tér között szerelvények szállítják majd az utasokat, tehát megszűnik a buszpótlás ezen a szakaszon. Az M3 metróvonal minden megújult állomása akadálymentesen elérhető, a Deák Ferenc téren egy nagy kapacitású hagyományos lift-, a Ferenciek terén pedig ferdepályás felvonó épült.

A Deák Ferenc tér és Ferenciek tere állomásokon november végén kezdődtek el a műszaki átadás-átvételi eljárások és már zajlanak a próbaüzemi tesztek is. Az állomási próbaüzem valamennyi gépészeti- és elektromos berendezés és rendszer működésének vizsgálatát jelenti, majd következnek az integrált tesztek és a próbafutások, ami már az üzemszerű használatra kész állapot igazolására szolgál. Amennyiben minden teszt és próba sikeres, és az illetékes hatóságok is engedélyt adnak a forgalom indítására, akkor január közepén két megújult állomás kapcsolódik be a metróközlekedésbe az M3 vonalán – írta a BKV.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik