Sport

A Mini újra Monte-Carlóban

Ismét elindul a rali-vb-n a Mini; a korábban Monte-Carlóban többször is győző kisautó és utódja most bemutatózott.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a BMW által gyártott Mini Cooper visszatér a rali-világbajnokság mezőnyébe.

Most az idei pilóta és navigátora, Kris Meeke és Dani Sordo találkozott a nagy előddel (valamint a korábbi nagy pilótaelődökkel is) a Monte-Carlo Historique Rally keretében. A hivatalos bemutató majd áprilisban lesz, a tervek szerint Cowley-ban, Oxfordban, ahol az új járgányt gyártják.

Rauno Aaltoen, aki 1967-ben megnyerte Minijével a Monte Carlo Rallyt, 4100 kilométert vezetett, hogy ott legyen a miniállamban a mostani eseményen. “A régi Minikkel ellentétben az újban nagyon kényelmesen éreztem magam a modern lengéscsillapítók miatt, nem fáradtam el, míg ideértünk.”

De ott volt Paddy Hopkirk is. Az északír versenyző 1964-ben győzött. Hopkirk elmondta, amikor megnyerte a ralit, a Beatles és II. Erzsébet is gratulált neki, valamint megkapta Belfast város kulcsát is. “Kris elvitt néhány körre az új WRC-vel, és egyszerűen fantasztikus autó” – mondta.

Mind Meeke, mind Sordo elárulta, nagyon büszkék, hogy a Minit képviselhetik, és bár még szokniuk kell az új autót, bizakodóak a jövőre nézvést.

A Mini ebben az évben még csak néhány futamon indul, az első teljes évad a 2012-es lesz.

A Mini WRC autója és egy kis visszatekintés:

Egy kis történelem:

1963-ban Rauno Aaltonen már kategóriagyőzelmet aratott Monte-Carlóban, de 1964-ben a jóval erősebb vetélytársak között Paddy Hopkirk vörös Cooper S versenygépével megnyerte Európa legnagyobb raliversenyét. Timo Mäkinen negyedik, Rauno Aaltonen hetedik lett.

Mäkinen és navigátora, Paul Easter, 1965-ben folytatva a Mini Cooper egyedi sikertörténetét, fölényes győzelmet aratott. 1966-ban esélyeseként érkezett a viadalra a Mini, ám minden másként alakult. Noha Mäkinen, Aaltonen és Hopkirk az első három helyen ért célba, a győztes autónak a versenyt követően nyolcórás műszaki ellenőrzésen kellett részt vennie. Mindhárom kocsit kizárták, mert “a hűtőrácsára szerelt négy kiegészítő fényszóró nem felelt meg pontosan a francia homologizációs előírásoknak”.

A nevetséges döntés után revansot vett a Mini: egy évvel később, 1967-ben Rauno Aaltonen Henry Liddonnal az oldalán újra megnyerte a “Montét”.

AJÁNLOTT LINKEK:

A Mini visszatért Monte-Carlóba (classiccar.co.nz)
A Mini története (miniclub.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik