Sport

Videón, ahogy elgázolják a világcsúcsért küzdő futót kísérő bringást

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Az Egri Járási Ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a 23 éves gyanúsítottal szemben, akinek gondatlan szabályszegése miatt súlyosan megsérült egy extrém futót kísérő kerékpáros.

Gubala Ádám Miklós, a Heves Megyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi január 22-én, a kanyargós 24. számú főúton közlekedett a kocsijával Recsk irányába. Vele ellentétesen haladt egy felvezető autó, akit – a járműtől biztonságos távolságot tartva – egy sportoló követett.

A férfi az úttest jobb szélén futott, mivel világcsúcsot akart elérni extrém futás kategóriában. Őt kísérte egy kerékpárral közlekedő férfi, aki a futó mellett haladt biciklijével. A sportolót még két kísérő autó követte, biztosítva többek között a futás sikerességét és zavartalanságát. A gyanúsított a 80-90 km/óra sebességgel történő haladása során, mivel nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét, egy jobbra ívelő kanyar után észlelte a felvezető kocsit, amitől megijedt, fékezni kezdett, így a jármű az úttestről jobbra letért, majd átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a járműve elejével nekiütközött a kerékpárosnak.

A baleset következtében a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett el. Az Egri Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatti bűnügyben az eljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette. A közvetítői eljárás a gyanúsított és az áldozata megegyezését, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő, a terhelt, illetve a sértett hozzájárulásával alkalmazható eljárás. A cselekményt a kísérő autó kamerája rögzítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik