Az érsekcsanádi református lelkészcsaládba született Losonczy Géza magyar-francia szakra járt a debreceni egyetemre, a kommunista mozgalommal Franciaországban, párizsi ösztöndíja idején ismerkedett meg. Az akkor 23 éves fiatalember 1940-ben kapott állást a Népszavánál, majd két évvel később illegalitásba vonult, és csak a németek kiűzése után, 1945 márciusában tért vissza a közéletbe a Szabad Nép főmunkatársaként – írja a Rubicon.hu.
Nagy Imre mellett állt
Karrierje gyorsan ívelt fölfelé, 1947-től országgyűlési képviselő, majd 1949-től államtitkár lett a Révai József által irányított Közoktatási Minisztériumban. A proletárdiktatúra kialakítása után megkezdődő koncepciós persorozat aztán az ő karrierjét is kettétörte: 1951-ben börtönbe került, és összesen három évet töltött az ÁVH fogságában, amibe lelkileg teljesen belerokkant.
Nagy Imre miniszterelnöksége idején szabadult 1954-ben, ezt követően pszichés zavarokkal kellett kezeltetnie magát, baja pedig egészen élete végéig megmaradt. A terror ugyanakkor mégsem törte meg, Losonczy a Petőfi Kör szervezésében, Nagy Imre 1955-ös kibuktatása után pedig a pártellenzék egyik vezető alakja lett, miközben a Magyar Nemzet szerkesztőjeként dolgozott.
A forradalom kitörésekor, 1956. október 23-án a felkelőkhöz csatlakozott, a következő napokban a pártban is jelentős erőfeszítést tett azért, hogy a hatalom ne tekintse ellenségnek az utcára vonuló embereket. Már-már szimbolikus jelentőségű, hogy Nagy Imre 1956. október 30-án éppen abban a beszédében nevezte ki Losonczyt államminiszternek, melyben elismerte a forradalmat, és bejelentette az egypártrendszer megszűnését. A publicista elsősorban a kormány sajtójáért felelt, így például ő volt az egyik vezetője a Nagy Imre-kabinet utolsó, november 3-i tájékoztatójának.
Váratlanul életét vesztette
November 4-én – feleségével, Haraszti Máriával és leányával együtt – a jugoszláv követségre menekült, onnan pedig később a romániai Snagovba került. Miután Budapesten megkezdődött a miniszterelnök és társai elleni bírósági eljárás előkészítése, Losonczyékat visszaszállították Magyarországra, és 1957 áprilisától itt tartották őket fogságban.
A koncepciós perben a publicistát másodrendű vádlottként akarták felelősségre vonni, a börtön körülményei azonban megelőzték a hóhérait: a fogságban kiújultak Losonczy pszichés zavarai, súlyosbodott első bebörtönzése során szerzett tüdőbetegsége, ráadásul éhségsztrájkkal is fenyegetőzött, mígnem december 21-én – máig tisztázatlan körülmények között – váratlanul életét vesztette.
