Közélet

Ujhelyi Istvánt alaposan meglepték a voksukkal a fideszes EP-képviselők

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szombati Facebook-posztjában Ujhelyi István felidéz egy csütörtöki szavazást, amikor is az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta azt a jelentést (408 igen, 44 nem és 31 tartózkodás volt az eredmény), amelyet az Európai Néppárt romániai EP-képviselője, az RMDSZ-es Vincze Lóránt készített a Petíciós Bizottság 2021. évi tanácskozásaival kapcsolatban.

A volt MSZP-s EP-képviselő felidézi, hogy számtalan más fontos ügy mellett a jelentés hosszan értekezik a magyar kormánypártok által egyébként messzire elkerült és tudatosan elutasított LMBTIQ-kérdésről is, illetve az érintettek jogainak szükséges elismeréséről. A dokumentumban szerepel például az az állítás, hogy

fokozott figyelmet kell fordítani egy olyan európai jogalkotási aktus elfogadására, amely megpecsételi az LMBTIQ+-jogok elismerését,

de olyan rész is olvasható a közel negyvenoldalas dokumentumban, amely arra hivatkozik: jelentős az olyan petíciók száma, amelyek a szivárványcsaládok jogainak Európai Unión belüli védelmével foglalkozik, ez ügyben fel is hívja a jelentés a döntéshozók figyelmét arra, hogy konkrét intézkedéseket kell tenniük annak érdekében, hogy

biztosítsák az LMBTIQ-családok védelmét.

Ujhelyi szerint mindez kizárólag azért érdekes, mert a Vincze-jelentést a Fidesz európai parlamenti képviselői is „meglepő módon megszavazták, vagyis egyetértően támogatták, holott eddig az volt a gyakorlatuk, hogy jelentős parlamenti állásfoglalásokat is képesek voltak elutasítani, ha abban szerepelt a gender, esetleg a migráns kifejezés, netán utalás volt benne a nők elleni és a családon belüli erőszak visszaszorításáról szóló isztambuli egyezmény mielőbbi ratifikálására.”

Ujhelyi szerint két lehetőség van:

  • „vagy radikális fordulatot vettek a Fideszben és az EP-képviselők támogató szavazatai jelentős elmozdulást jeleznek a kormánypártok hozzáállásában az LMBTIQ-kérdések kapcsán,
  • vagy egyszerűen csak figyelmetlenek voltak és olyat szavaztak meg, amelyet az Orbán-rezsim egyébként tiltó listán tart a számukra.”

Reméljük előbbi és nem utóbbi

– zárja a bejegyzését Ujhelyi István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik